2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
ItthonCzomba Sándor: 200 milliárd segíti a fiatalok elhelyezkedését 2014 és 2020 között

Czomba Sándor: 200 milliárd segíti a fiatalok elhelyezkedését 2014 és 2020 között


A 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban Magyarország a foglalkoztatási célokra rendelkezésére álló 600 milliárd forint egyharmadát a 15-24 éves fiatalok munkaerő-piaci helyzetének javítására szeretné fordítani, és ezzel mintegy 150 ezer fiatal munkába állását segíti majd - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára pénteken Budapesten.

Czomba Sándor


Czomba Sándor a Szabad Európa Vitanapok keretében, az ifjúsági munkahelyekről tartott pénteki, budapesti konferencián hangsúlyozta: az Európai Unió által indított Ifjúsági Garancia program 2014 és 2020 között elsősorban a hátrányos térségekben élő fiatalok elhelyezkedését segíti. Magyarország számára a 7 éves időszakra 15 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ami mellé hazai forrást is tesznek.


Őry Csaba néppárti európai parlamenti képviselő elmondta: a 28 tagállam számára 6 milliárd euró áll rendelkezésre az Ifjúsági Garancia program keretében, és ezt az összeget a 7 éves időszak első részében lehet felhasználni, "lökésre" van ugyanis szükség, hogy meginduljon a fiatalok foglalkoztatása. Kiemelte: az utóbbi években a foglalkoztatás területén elért magyar eredmények követendő példát jelentenek a többi uniós ország számára is.


A képviselő elmondta: az ifjúsági munkanélküliség az EU-ban is központi téma, és az unió folyamosan figyel a jó gyakorlatok cseréjére. Czomba Sándor is kiemelte, hogy Magyarország már régóta alkalmazza az Európai Unió által javasolt eszközöket (bértámogatás, képzés, munkaerő-piaci szolgáltatások).


Kifejtette: az utóbbi 3,5-4 évben a kormány számos olyan intézkedést tett, amely eredményesen segítette a foglalkoztatás bővülését. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint továbbra is 4 millió felett van a foglalkoztatottak száma, amire 1992 óta nem volt példa, ezenkívül 10 százalék alatt van a munkanélküliségi ráta. A magyar foglalkoztatási ráta uniós viszonylatban még mindig alacsony, ugyanakkor kedvezőek a munkaerő-piaci tendenciák és Magyarország a közé a 8-10 tagállam közé tartozik, amely egyszerre tudja növelni a foglalkoztatottságot és csökkenteni a munkanélküliséget - mondta Czomba Sándor.


Hozzáfűzte: az elmúlt három és fél évben mintegy 250 ezer új munkahely létesült Magyarországon, ebből több mint 100 ezer a versenyszférában. A 15-24 éves korosztályból Magyarországon 263 ezer a foglalkoztatottak létszáma, és 75 ezer a munkanélkülieké. A 24 százalékos ifjúsági munkanélküliségi rátával - amely körülbelül két és félszerese az átlagos munkanélküliségi rátának - Magyarország az uniós középmezőnyben helyezkedik el.


Czomba Sándor kitért arra is, hogy bár 2010 augusztusa óta folyamatosan emelkedik a foglalkoztatottság a teljes népesség körében, a fiataloknál 2012 nyaráig csökkent vagy stagnált. A kormány ekkor döntött az Első munkahely garancia program elindításáról, amelynek keretében az utóbbi csaknem 2 évben több mint 16 ezer pályakezdő fiatal találta meg elsősorban az elsődleges munkaerőpiacon a munkahelyét. Ezenkívül a Munkahelyvédelmi Akció keretében nyújtott kedvezmények is segítették a fiatalok elhelyezkedését - fűzte hozzá az államtitkár.

Forrás:MTI/NÓGRÁD24

 

2014-02-07

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite