2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
ItthonDagad a pécsi botrány! Eddig húsz gyanúsítottja van az egyetemi vesztegetési ügynek

Dagad a pécsi botrány! Eddig húsz gyanúsítottja van az egyetemi vesztegetési ügynek


A gyanúsítottak közül 10-en előzetesben vannak, 10-en pedig szabadlábon védekezhetnek. Eddig húsz embert gyanúsítottak meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben - közölte szerdán a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).

A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a gyanúsítottak közül tízen jelenleg előzetes letartóztatásban vannak, további tíz ember szabadlábon védekezhet.


Az NNI területi főosztályának dél-dunántúli régiója április óta folytat büntetőeljárást - a PTE gazdálkodásával kapcsolatban - bűnszövetségben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.


A nyomozó iroda munkatársai korábban mintegy húsz helyen tartottak házkutatást, több tárgyi bizonyítékot lefoglaltak. A letartóztatottak közül hatan az egyetem dolgozói. Az elfogottak között van a PTE gazdasági főigazgatója, informatikai igazgatója, beszerzési osztályvezetője, annak helyettese, emellett egy beszerzésekért felelős munkatárs, valamint egy tanácsadó.


További négy gyanúsított az egyetem három, informatikai termékekkel, irodaszerekkel foglalkozó beszállító cégének képviselője, egyikük korábban egyetemi alkalmazott volt.


Az MTI a gyanúsítottak védőitől korábban úgy értesült, hogy az NNI feltételezései szerint az egyetemi dolgozók pénzért jogtalan előnyhöz juttatták a három céget különböző beszerzések során. Az ezzel kapcsolatos gyanút titkos információszerzés tette megalapozottá.

 

Forrás: MTI/Nógrád24.hu

2010-06-16

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite