2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeDecemberben elkezdik a kézi üveggyártást Salgótarjánban

Decemberben elkezdik a kézi üveggyártást Salgótarjánban


A Tarján Glass Kft. decemberben 40-45 alkalmazottal elindítja a kézi üveggyártást Salgótarjánban, jelenleg tart a dolgozók kiválasztása - mondta el Eötvös Mihály, Salgótarján gazdaságért felelős alpolgármestere hétfőn az MTI-nek.

Öblösüveggyár


A Tarján Glass Kft. szerette volna megvásárolni a salgótarjáni Öblösüveggyárat a tavalyi felszámolási eljárásban, de két pályázó közül a cég lett a vesztes. A társaság most a 2009 tavaszán bezárt URSA Salgótarjáni Üveggyapot Zrt. - megfelelő infrastruktúrával rendelkező - telephelyén indítja el a kézi gyártást. A munkaügyi központ pályázatán 92 millió forintot nyertek munkahelyteremtésre.


December elején adják át a kis üzemet, ahol első ütemben 40-45 ember készít majd kelyheket. Az alpolgármester ismertette: ezzel párhuzamosan bemutatóközpontot alakítanak ki az öblösüveggyár muzeális értékű termékgyűjteményéből. A 860 darabos kollekciót az önkormányzat vásárolta ki a gyár felszámolásakor, és a Tarján Glass Kft. kezelésébe adta. A központban bemutatják majd az üveggyártás folyamatát is, és mindemellett képzési központot is működtetne a kft. a telephelyen.


Eötvös Mihály közölte: elkészült a megvalósíthatósági tanulmány a salgótarjáni palackgyártás megindításáról. Magyarországra külföldről importálják a boros és pálinkás üveget, ezt lehetne kiváltani a salgótarjáni gyártással, és a piacfelmérés alapján erre igény is van. Mint elmondta, Magyarországon évente 300 millió palackra lenne szükség csak a borágazatban. A Tarján Glass 45 tonnás kemence beszerzését mérlegeli, amellyel 50-60 millió palackot gyárthatnának évente.


Ezt a tervet eljuttatták a kormányhoz is, hogy kiemelt projektként kapjon kormányzati támogatást - mondta az alpolgármester, hozzátéve: négymilliárd forintos beruházásról, és 250 ember foglalkoztatásáról van szó. Nagyon fontos lenne ilyen termelő beruházás Salgótarjánban, ahol megvannak az üvegipari szakemberek, de nagy részük munka nélkül van - mondta Eötvös Mihály.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-10-15

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite