2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonDeutsch Tamás ugróiskolát rajzolt az MTVA székháza elé

Deutsch Tamás ugróiskolát rajzolt az MTVA székháza elé


Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő szerint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójának el kellene bocsátania a cégtől a "kitakarási ügy" három, a vizsgálatban felelősnek talált munkatársát. A politikus szombaton az MTVA budapesti Naphegy téri épületének kijárata előtti járdára egy ugróiskolát rajzolt, szavai szerint azért, hogy a felelősök a kapun kisétálva azon "elugrálgassanak", elhagyva így a szakmát.

Deutsch Tamás001


Deutsch Tamás idióta, megmagyarázhatatlan dolognak nevezte, hogy a Duna Televízió és az m1 Híradójában kitakarva jelent meg Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke december 3-án. Úgy vélte, a történtekért felelősséget kell viselniük az érintetteknek, "el kell bocsátani azokat az embereket, akik ilyet tettek, csak ez lehet a következmény". A politikus szerint a szóbeli, írásbeli figyelmeztetés nem elég az "állítólagos" szakmai hibáért. Azt mondta, szakmai hibának mondani a történteket olyan, mintha a minapi pénzszállítórablás tettesei is szakmai hibát követtek volna el.


Az EP-képviselő az újságíróknak azt mondta: a sajtószabadság szeretete hozta az MTVA épülete elé, mert szavai szerint a Lomnici Zoltánnal történtekhez hasonló eljárásnak bárki áldozata lehet. A szabadság hiánya vagy megsértése kiszolgáltatottá, védtelenné tesz, míg a szabadság megvéd, erőt ad - hangoztatta. Deutsch Tamás sajtótájékoztatóját az 1956-os forradalmár, később kivégzett Mansfeld Péter arcképével díszített pólóban tartotta; amit azzal indokolt, hogy a fiatalember "nem azért adta életét a magyar szabadságért, hogy utána bárki, következmény nélkül, mindannyiunk közös szabadságát fenyegethesse".

 

Deutsch Tamás002


Az eset után az MTVA és az MTI vezérigazgatója is megkövette a volt főbírót, aki jelezte: az ügyet lezártnak tekinti. Szabó László kommunikációs igazgató tudatta: az MTVA vezérigazgatója teljes körű vizsgálatot rendelt el, amely csütörtökön lezárult. A vizsgálatban érintett három munkatárs a szakmai hibát elismerte, és vállalta a felelősséget. Az érintett munkatársak vezérigazgatói figyelmeztetést kaptak.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24
Fotó: MTI

 

2011-12-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite