2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonDevizahitelek - Vona: a kormány szabotálta a devizahitelesek ügyét

Devizahitelek - Vona: a kormány szabotálta a devizahitelesek ügyét


A Jobbik szerint a Kúria hétfői döntése nem csak az igazságszolgáltatás szégyene, hanem a kormányé is, amely szabotálta a devizahitelesek ügyét. Vona Gábor pártelnök kedden bejelentette: ha a kormány februárig nem hoz érdemi lépéseket a témában, akkor legalább száz helyen egy időben tartanak demonstrációt.

Jobbik Logo


Az ellenzéki politikus szerint a kormány tehetetlensége és a bankok nyomása olyan környezetet teremtett, amely lehetetlenné tette, hogy a Kúria független döntést hozzon a devizahitelek ügyében. Álláspontja szerint ebben a helyzetben tömegdemonstrációkkal meg kell mutatni, hogy "a társadalom nem hagyja veszni ezt az ügyet". Úgy vélte: a Kúria hétfői döntése egy súlyos társadalmi igazságtalanságnak ágyazott meg, a határozat elfogadhatatlan és felháborító.


A keddi sajtótájékoztatón Z. Kárpát Dániel úgy fogalmazott: a hétfői döntéssel a devizakárosultak helyzete rendezésének jogi útja "teljesen befulladt", a politikai megoldást pedig a kormány láthatóan legalább a választás utánig el akarja húzni, így egyedül az utcai nyomásgyakorlás segíthet.


A Kúria polgári kollégiuma hétfői jogegységi határozatában kimondta: a devizaalapú kölcsönszerződés önmagában az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt nem ütközik jogszabályba, sem jó erkölcsbe, nem uzsorás és nem színlelt szerződés. Wellmann György, a kollégium vezetője a testület jogegységi ülése után ismertette: a devizaalapú kölcsönszerződések olyan szerződések, amelyekben az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait.

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

2013-12-17

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite