2018. december 10., hétfő - Judit
Keresés a tartalomban
ItthonDK: a kormány miatt az utca lesz a politika központja

DK: a kormány miatt az utca lesz a politika központja


A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz-KDNP-kormány rossz válaszokat ad az ország előtt álló kérdésekre, kihívásokra, mást tesz, mint amit ellenzékben ígért, nem csoda hát, ha a politika központja a parlamentből az utcára helyeződik át.

Varju László


Erről Varju László, a Gyurcsány Ferenc vezette pártban politizáló független képviselő beszélt pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón, utalva többi között az operaház elé január másodikára tervezett demonstrációra. Ha létrejön a "Gyorskocsi utcai koalíció", majd "ellenzéki kerekasztal formájában" is megjelenik a kezdeményezés a Magyar Szolidaritási Mozgalom részéről, akkor ezen nem kell csodálkozni - mondta a pártigazgató, hozzátéve: ha a kormány így folytatja, "rendkívül nehéz év elé nézünk 2012-ben".


Varju László szerint az együttműködésre kell építeni az országon belül és kívül is Magyarország működőképességének fenntartásáért. Közölte azt is, hogy csak ellenállással és bojkottal lehet reagálni olyan javaslatokra, mint amilyen a jegybankról, az egyházak működéséről, vagy a házszabályról szóló. (A parlament pénteki ülésének érdemi részén, amelyen ezekről az előterjesztésekről voksolnak, nem vettek részt sem a DK, sem az MSZP, sem pedig az LMP politikusai.)

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-12-30

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite