2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonDK: nem volt szervezett a skandálás Mesterházy beszéde alatt

DK: nem volt szervezett a skandálás Mesterházy beszéde alatt


Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja azt mondta a 180 percnek, hogy nem a Demokratikus Koalíció szervezte a Mesterházy Attila MSZP-elnök október 23-ai beszéde alatti skandálást. Gyurcsány Ferenc Facebook üzenetében "nyugtatta meg" Mesterházy Attilát, hogy semmilyen demonstrációt nem szerveztek ellene. Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a történtek nem sokat segítettek a jövőbeni együttműködésen.

gyurcsanydk


Amikor Mesterházy Attila a baloldali ellenzék október 23-ai demonstrációján a mikrofonhoz lépett, sokan az összefogás szót skandálták, ezért a pártelnök egy ideig nem tudta elkezdeni beszédét. Kerék-Bárczy Szabolcs a Kossuth Rádió csütörtök reggeli műsorában kifejtette: spontán megnyilatkozásnak tartja, hogy a rendezvényen "összefogást" skandáltak az emberek. A DK politikusa szerint nem valami ellen skandáltak vagy azért, hogy valaki ne szólaljon fel. Arra utaltak, hogy teljes ellenzéki összefogást szeretnének - tette hozzá a politikus.


Kerék-Bárczy Szabolcs hozzátette: skandáltak a mellette álló, MSZP-s zászlót lengető emberek is. Ezt megelőzően több kisebb baloldali párt és mozgalom vezetője - Bokros Lajos, Kuncze Gábor és Fodor Gábor -, valamint Gyurcsány Ferenc is szélesebb ellenzéki együttműködést sürgetett, bírálta az MSZP és az Együtt-PM választási megállapodását.


Mesterházy Attila a 168 óra honlapjának adott szerda esti interjújában azt mondta: a skandálás szervezettnek tűnt. Arra a kérdésre, hogy gondolkodnak-e válaszlépésen, azt válaszolta: neki nem a demokratikus ellenzéki pártok az ellenfelei. "Mi Orbánt akarjuk legyőzni, nem egymást" - fogalmazott az MSZP elnöke. Az MSZP elnöke azt is megjegyezte, hogy a beszéde alatt a leghangosabb résztvevőknél csak DK-s zászlókat látott.


Török Zsolt az MSZP szóvivője Facebook-oldalán azt írta: "mi betartottuk a megállapodást, de a DK elnöke és még páran nem". Juhász Péter, az Együtt-PM szövetség társelnöke szintén a Facebookon közzétett bejegyezésében azt írta: "volt olyan megállapodás a pártok képviselői között, hogy nem egymást fogják fikázni a pártok, nem a megállapodásokat minősítik".


Juhász Péter arra is kitért, a DK vezető politikusa hétfőn azzal kereste meg, hogy állítólag "valakik meg akarják hekkelni Gyurcsány beszédét azzal, hogy beleskandálnak". Erre Juhász Péter azt válaszolta: nincs tudomása "senki részéről ilyen szándékról". Volt, aki ezt betartotta - tette hozzá. Az Együtt-PM társelnöke azt is írta: "a tömegben álló ismerősöknek úgy tűnt, hogy szervezett volt a skandáltatás".


Juhász Péter arról is írt, hogy egy DK-s politikus neki és másoknak egy beszélgetés során azt fejtette ki, hogy "nem szándékoznak februárig semmiképpen megállapodni, mert előbb növelni akarják a népszerűségüket". Juhász Péter - állítása szerint - azt hitte, hogy a DK-s politikus elszólta magát, s mikor erre utalt, a DK-s politikus jelezte, hogy direkt mondta. Juhász Péter bejegyzését úgy fejezte be: "összefogást!".


Gyurcsány Ferenc csütörtök délelőtti Facebook-bejegyzésében fejezte ki sajnálatát a Mesterházy Attilával történtek miatt. A DK elnöke szerint "nehéz, méltatlan" helyzetbe került Mesterházy Attila, de úgy véli "a kórus" nem neki szólt, hanem a helyzetnek, és ha véletlenül Bajnai Gordon lett volna az utolsó felszólaló, valószínűleg ugyanerre a sorsra jut - tette hozzá.


Hangsúlyozta, nem gondolja, hogy vádaskodni kellene, ellenséget keresni ott, ahol nincs. Mesterházy Attilára utalva így fogalmazott: "mi sem Neked, sem az MSZP-nek nem akarunk rosszat, hiszen ha ti gyengülnétek, az egyikünknek sem lenne jó". A DK elnöke hozzátette: "megnyugtathatlak, hogy eszünk ágában sem volt, ezért nem is szerveztünk semmilyen demonstrációt ellened".


Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva csütörtökön azt mondta: Gyurcsány Ferenc egykori MSZP-elnökként ismeri a párt működését, tudja, hogy szuverén szervezetként a kongresszus hozott egy döntést. Lehetnek érdemi változtatások, de azt sem zsarolással, sem ultimátum adásával nem lehet elérni - jegyezte meg. Az összefogásra utalva azt mondta: nem sokat segít, ha az egyik partner felrúgja a rendezvény lebonyolítására vonatkozó, előre elfogadott megállapodásokat, és az sem, hogyha olyan állításokat fogalmaz meg, amelyeket akár zsarolásként, akár ultimátum adásaként lehet értelmezni.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-10-24

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite