2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonDK: semmiféle burkolt abortusztiltás nem elfogadható

DK: semmiféle burkolt abortusztiltás nem elfogadható


A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) burkolt abortuszszigorítást képvisel az abortusztabletta kapcsán, amit a DK elfogadhatatlannak tart.

abortusz

Képünk illusztráció!


Molnár Csaba, a párt alelnöke szerdán az MTI-nek azt mondta: nem szakmai, hanem politikai vita zajlik az abortusztabletta engedélyezése körül, a szakma ugyanis ezt támogatja és alkalmazhatónak tartja. "A vallási fundamentalizmusukba belevakult KDNP-s képviselők az egyébként is meglévő szélsőséges abortuszellenességüket csomagolják be abortusztabletta elleni kampányukba" - fogalmazott a képviselő, aki szerint a kereszténydemokratáknak nem az abortusztablettával van elsősorban problémájuk, hanem magát az abortuszt akarják korlátozni vagy tiltani.


A DK ellenez mindenféle abortuszszigorítást és -tiltást - szögezte le Molnár Csaba, hozzátéve: ők "nem a KDNP, vagy a szenvedés pártján", hanem a nők és a nők választási lehetőségének pártján állnak. Kitért arra: az elmúlt 20 évben Magyarországon kialakult egy olyan abortuszszabályozás, ami egyensúlyt teremtett a magzat élethez való joga és a nők választási lehetősége között. Szerinte jól mutatja ennek működőképességét, hogy míg 1990-ben közel 90 ezer abortuszt végeztek, addig tavaly 38 ezret.


Molnár Csaba szerint a klasszikus beavatkozáshoz képest a tabletta kisebb fertőzésveszélyt jelent és az utólagos szövődménykockázata is alacsonyabb. Úgy értékelte, itt is megmutatkozik az Orbán-kormány "szegényellenes politikája": Ausztriában 500 eurórért bármelyik klinikán bármelyik magyar állampolgáron a tablettás abortuszt jogszerűen elvégzik. Ha Magyarországon ezt tiltják, a tehetősebbek kifizetik ezt az összeget, és kényelmesen elvégeztetik ott a beavatkozást, a szegényebbeknek pedig marad a kevésbé biztonságos eljárás - mondta.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-05-23

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite