2018. november 13., kedd - Szilvia
Keresés a tartalomban
NagyvilágDohányipari cégek panaszt emeltek az új szabályozás ellen

Dohányipari cégek panaszt emeltek az új szabályozás ellen


Az új jogszabály értelmében kizárólag logó nélküli, s az egészségügyi veszélyekre figyelmeztető képpel ellátott csomagolásban lehet dohányárut értékesíteni.

dohanyzas

Megkezdte kedden az ausztrál legfelsőbb bíróság annak a keresetnek a tárgyalását, amelyet négy dohányipari cég nyújtott be a cigarettásdobozokra vonatkozó, decembertől hatályba lépő törvény ellen. Az új jogszabály értelmében kizárólag logó nélküli, s az egészségügyi veszélyekre figyelmeztető képpel ellátott csomagolásban lehet dohányárut értékesíteni - adta hírül honlapján a The Guardian című brit napilap.

A népegészség védelmében hozott, a világon eddig egyedülálló törvény ellen a British American Tobacco (BAT), a Philip Morris, az Imperial Tobacco és a Japan Tobacco International emelt panaszt arra hivatkozva, hogy az ausztrál kormány ezzel a lépéssel a szellemi tulajdonukra teszi rá a kezét anélkül, hogy bármivel is kompenzálná az érintett cégeket, s ezért szerintük az intézkedés alkotmányellenesnek tekinthető.

"Törvényesen működő, legális terméket előállító vállalatként továbbra is azt hangoztatjuk, megvédjük tulajdonunkat a részvényeseink nevében, ahogyan azt más cég is tenné" - hangsúlyozta a BAT szóvivője, Scott McIntyre.

Az ausztrál vezetés szerint nem ütközik az alaptörvénybe az új előírás. Mint közölte: határozottan ki fog állni az olajzöld, logó nélküli, és a gyártó cég nevét csak egységes kis betűkkel megjelenítő csomagolás mellett.

Nicola Roxon legfőbb ügyész - aki korábban, egészségügyi miniszterként a szóban forgó jogszabály kiötlője volt - az ügyet egy "nagy csatának" nevezte, és egyúttal reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy hamarosan lehetőségük lesz valami olyat tenni, ami hozzájárulhat a dohányzással összefüggő évi 15 ezer haláleset csökkenéséhez.

Ausztrália már eddig is élen járt a dohányzás ellenes szabályozások terén. Tilos például a dohányipari termékek reklámozása, és az ország kiskereskedelmi egységeiben kizárólag zárt szekrényben lehet cigarettát árusítani. Nem szabad rágyújtani a bárokban, éttermekben, szórakozóhelyeken, néhány településen pedig még a szabadban sem. Az intézkedéseknek köszönhetően már így is nagy mértékben sikerült lefaragni a dohányosok számát: míg 1983-ban a férfiaknak 40, a nőknek pedig 32 százaléka cigarettázott, addig mostanra ez az arány 16, illetve 14 százalékra csökkent.

Forrás: MTI/ HÍR PORT24

 

2012-04-17

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite