2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
ItthonDraskovics tagad, a rendőrség hallgat

Draskovics tagad, a rendőrség hallgat


Draskovics Tibor volt miniszter közölte, hogy nem tanúskodott a Paksi Atomerőmű által megrendelt 48 millió forintos tanulmánnyal kapcsolatos nyomozásban, a rendőrség személyiségi jogokra hivatkozva nem kívánt erről felvilágosítást adni szerdán.

 

draskovicstibor


Az elmúlt évek szocialista-szabad demokrata kormányaiban több miniszteri posztot is betöltő politikus az MTI-nek határozottan kijelentette, hogy nem hallgatták ki a Paksi Atomerőmű által 2008-ban 48 millió forintért rendelt tanulmány ügyében. Erről a megbízásról a sajtóból értesült.
Draskovics Tibor hozzátette azt is: 2008-ban, a kérdéses megbízás aláírása idején már nem volt semmilyen jogviszonya a Magyar Villamos Művek Zrt.-vel, amely a Paksi Atomerőmű Zrt. tulajdonosa.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Szóvivői Irodája személyiségi jogokra hivatkozva elhárította az MTI Hírcentrum érdeklődését azzal kapcsolatban, hogy kihallgatták-e tanúként a Paksi Atomerőmű Zrt.-t tulajdonló Magyar Villamos Művek Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos nyomozásban tanúként Draskovics Tibort, az MVM Zrt. igazgatóságának volt elnökét és Karl Imrét, az igazgatóság volt tagját.

A sajtó nyomozás során történő tájékoztatásáról szóló rendelet kimondja, hogy "a nyomozó hatóság nem adhat olyan tájékoztatást, amelynek során a gyanúsított, a sértett, a tanú, valamint a büntetőeljárásban részt vevő egyéb személy azonosíthatóvá válik" - idézi válaszában a szóvivői iroda, és hozzáfűzi: "fentiek alapján nem áll módunkban az Ön által feltett kérdésekre választ adni".
Az MR1-Kossuth Rádió hétfőn számolt be arról, hogy tanúként hallgatták ki Draskovics Tibor volt pénzügyminisztert és Karl Imre volt szocialista országgyűlési képviselőt. A gyanú szerint a Paksi Atomerőmű 48 millió forintot fizetett ki egy értéktelen tanulmányért.


Forrás: MTI/HÍR PORT 24

 

2011-08-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite