2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonEgekbe szállt a Malév deficitje

Egekbe szállt a Malév deficitje


Malév01Akár a 25 milliárd forintot is meghaladhatja a nemzeti légitársaság idei vesztesége. Egy tanulmány szerint két év alatt az államnak 40-45 milliárdot is rá kell költeni a Malév átalakítására, feltőkésítésére. A Malév tavaly minden eddiginél nagyobb mínuszt termelt: üzemi szinten 14 milliárdot, mérleg szerint 25 milliárdot is meghaladó lett a vesztesége, ami csaknem duplája az egy évvel korábbinak - írja a Népszabadság.


Kamarás Zoltán, a légitársaság igazgatóságának elnöke a lapnak elmondta, hogy elszámolási késedelmek miatt egyelőre nem véglegesek az adatok, ám a 25 milliárd forint körüli mértéket megerősítette.
Az újság úgy tudja, a tulajdonosok körében többen az elhibázott kereskedelmi politikát teszik felelőssé a hatalmas veszteségért, Kamarás Zoltán azonban úgy vélte, az egész ágazatot sújtó válság miatt ezt kijelenteni csak megfelelő elemzések után lehet.


A Népszabadság egy nemrég készült tanulmányra hivatkozva azt írja, hogy az államnak két év alatt 40-45 milliárd forintba kerülhet a Malév feltőkésítése és átalakítása.
A cég jövőjét illetően azonban létkérdés az újraállamosítás uniós vizsgálatának kimenetele: ha az EU szabálytalan támogatásnak minősíti az állami tulajdonszerzést, az a Malév végét jelenti, hiszen akkor vissza kell fizetnie az állami apanázst.

2010-04-02

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite