2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
ItthonEgész napos programok és zenei est a Közmédia napján

Egész napos programok és zenei est a Közmédia napján


Egész napos programokkal és exkluzív koncerttel várja idén is a látogatókat a Közmédia napja rendezvény, amelyet harmadik alkalommal rendez meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szeptember 6-án a Millenárison.

MTV székház

Az idei Közmédia napja egy szeptember 5-i, esti vetítéssel veszi kezdetét; a Szépség és a szörnyeteg című filmet a Millenáris kivetítőjén láthatja 19 órától a közönség.

Másnap délelőtt az öt helyszínen zajló események között a Tévé Maci és Paprika Jancsi egy interaktív kiállítás formájában nyitja meg szobája ajtaját a közönség előtt, valamint a televízió jelmeztárának kincseit is megismerhetik az érdeklődők. A gyerekek találkozhatnak mások mellett Süsüvel is, de híradósként is kipróbálhatják magukat.

Egész nap megtekinthető lesz az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának az 1950-es évek jellegzetes életképeiből nyíló fotókiállítása, valamint a helyszínre kitelepített rádió- és televíziótörténeti kiállítás is, továbbá az M3 standjánál Juhász Előddel, Dévényi Tiborral és Rózsa Györggyel lehet feleleveníteni az 1970-es és 1980-as éveket.

Aki a műsorkészítés iránt érdeklődik, az az adásvezetés- és lebonyolítás standján megtudhatja, hogy milyen eszközökkel és technikákkal készülnek a közmédia napi műsorai, sőt maguk is kipróbálhatják őket. A látogatók betekintést nyerhetnek az MTVA műsoraiba: a Fábry-show, a Fölszállott a páva, a Magyarország, szeretlek!, a Dal, a Szálka, a Kívánságkosár, az Önök kérték, a Maradj talpon!, a Noé barátai, a Hogy volt...?! és a Ridikül mellett a helyszínen lesz a sport- és kulturális műsorok csaknem teljes repertoárja, valamint a közmédia műsorvezetői és több magyar olimpiai bajnok is.

A Család-barát magazin egész nap vendégekkel, gyerekfoglalkozásokkal, szakértőkkel, a műsor konyhájában Borbás Marcsi ételeivel várják a látogatókat.

A Bartók Rádió koncertekkel, a Petőfi és a Kossuth Rádió pedig egész napos élő műsorral készül, emellett a Rádiókabaréban többek között az idei Karinthy-gyűrűs Szomszédnéni Produkciós Iroda műsorát hallhatják.

Déltől a közmédia legfiatalabb tagja, a Dankó Rádió másfél órás műsorral készül, amelyen az Operettszínház művészei is fellépnek.
A napot az idén negyedszer megrendezett Szimfonik LIVe koncert zárja. A rendezvényen 16 magyar előadó párokban adja elő egymás dalát, majd összeállnak egy-egy duettre az MR Szimfonikusok kíséretében. A Szimfonik LIVe-on fellép mások mellett ByeAlex, Lovasi András, Bérczesi Róbert, Pásztor Anna, Bocskor Bíborka, a Mystery Gang és Odett is.

Edvin Marton koncert

hirdetés

Forrás: MTI/ Nógrád24

 

 

2014-08-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite