2018. július 16., hétfő - Valter
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeEgy 22 éves nő halt meg a Nógrád megyei balesetben

Egy 22 éves nő halt meg a Nógrád megyei balesetben


Az elmúlt napon egy halálos kimenetelű és négy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.

balesetrimoc

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. április 13-án 14 óra 45 perckor Rimócon, a Szécsényi utcában egy férfi személygépkocsival közlekedett, amikor haladása során egy balra ívelő útkanyarulatban átsodródott a baloldali forgalmi sávba, az útpadkára, majd a járda irányába és egy ház kerítésének ütközött, miközben a járdán haladó 22 éves nőt elütötte. A baleset következtében a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, a gépkocsit vezető férfi súlyos sérülést szenvedett.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a baleset körülményeit vizsgálja.

A megye közútjain az elmúlt 24 órában további négy anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A közlekedésben az évszakok nagyon meghatározóak. Egyszer napfény, sima útfelület fogadja a közlekedőket, máskor pedig kedvezőtlen látási és útviszonyok akadályozzák a tempós haladást, ezért másként kell vezetni télen és másként tavasszal, hisz feledésbe merül a télen berögződött, óvatos magatartás. Tavasszal a járművezetők lendületesebben, felszabadultabban, nagyobb átlagos sebességgel közlekednek az utakon. A körültekintő, átgondolt közlekedés velejárója, az elővigyázatosság ilyenkor sokszor háttérbe kerül. A közutak forgalma zsúfoltabbá válik. Ebben az időszakban emelkedik az átlaghőmérséklet és szeszélyessé válik az időjárás. Tavasszal esik a legtöbb eső. A csapadéktól vizes, csúszós útszakaszokon csökkenhet a járművek menetstabilitása, míg a látási viszonyokat az ilyen időszakban gyakran megjelenő pára-, illetve ködfoltok befolyásolhatják. Ebben az időszakban közlekedésünk során számítani kell arra, hogy az autó könnyebben megcsúszik, s tisztában kell lenni azzal, hogy a féktávolság is megnő. Főleg vidéki, mezőgazdasági tevékenységgel érintett területeken földutak és szilárd burkolatú utak kereszteződésében, építkezések környezetében jellemző lehet a sárfelhordás, amely szintén fokozott veszélyt jelent a közúton közlekedőkre.

Kérjük, hogy a biztonságos és balesetmentes közlekedés érdekében vezessenek körültekintően, és tartsák be a sebességhatárokat!



Forrás: Police.hu


2018-04-14

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite