2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonEgy ember meghalt az Ajka melletti iszapömlés következtében

Egy ember meghalt az Ajka melletti iszapömlés következtében


vörösiszapMintegy 700 ezer köbméter iszap árasztotta el az Ajka és Devecser között lévő Kolontár települést, mert a közeli timföldgyár vörösiszap-tározójának átszakadt az egyik tározója.


A gátszakadáskor erősen maró hatású veszélyes anyag ömlött ki. Az iszapömlés következtében egy ember meghalt, hárman pedig eltűntek. 10 ember került kórházba, ebből kettő sérülései súlyosak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A katasztrófavédelem ügyeletesének közlése szerint a térségben katasztrófahelyzet alakult ki.
Bakos György elmondta, hogy a vörösiszap-tározóból kiszabadult ár Devecser irányába folyik, a víz rendkívül erős, 13 pH értékű lúgot mosott ki. A kolontári iskolából gyermekeket kellett kimenekíteniük a tűzoltóknak; leállt a vasúti forgalom; az anyagi kár jelentős. A helyszíni mentést az OKF irányító törzse vezeti.
Az Ajkán átszakadt iszaptárolóból kiáramló vörösiszapos víz Devecser egyharmadát, mintegy négyszáz házat öntött el. A településrész áramtalanítása folyamatban van, az embereket traktorokkal mentik ki a házakból; még a vasútállomáson is rekedtek emberek - mondta Toldi Tamás frissen megválasztott polgármester. A tűzoltóság a terület teljes elhagyását kéri az ittlévőktől. Az MTI tudósítója a helyszínen 11 tűzoltóautót és 14 rendőrautót látott.
A mentést Toldi Tamás és elődje, Holczinger László közösen irányítja. A polgármesteri hivatal előtt száraz ruhát és gumicsizmákat osztanak.
Összeült a védelmi bizottság a katasztrófahelyzet miatt. A védelmi bizottság helyszíni ülésén ott van Hofmann Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgató-helyettese, aki az MTI-nek mindössze annyit mondott: tájékozódik, s a védelmi bizottság tagjaival közösen keresik a megoldási lehetőségeket a veszélyhelyzet kezelésére.
Töttős Györgyi az OKF szóvivője közölte: az iszap nehézfémet tartalmaz, amely a légutakba, emésztőrendszerbe jutva mérgező. Az érintettek számára hangsúlyozta: a szennyezett ruhákat vegyék le, a testfelületre jutó anyagokat bő vízzel mossák le, ha szembe vagy a szájba kerülne, öblítsék ki és forduljanak orvoshoz. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy kövessék a híradásokat.
A katasztrófavédelem közlése szerint az átszakadt tárolóból ömlő iszap hét települést érint, mégpedig Tüskevár, Kolontár, Kisberzseny, Somlóvásárhely, Apácatorma, Devecser, Somlójenő települést.
A helyszínen nagy erőkkel dolgoznak a szakemberek: összesen 70 tűzoltó dolgozik 18 eszközzel, 11 mentőautó, egy helikopter, két tömeges baleseti egység, több száz rendőr, autókkal és helikopterrel. A helyszínen van még 100 katona tíz eszközzel, három vegyi felderítő csoport, műszaki mentő egységek, valamint 20 civil is segíti a mentést - tette hozzá Töttős Gyöngyi.

A Mávinform közleménye szerint a vasúti sínekre folyt iszap miatt a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely vasútvonalon Ajka és Devecser között Kolontár megállóhelynél 12 óra 30 perckor le kellett zárni a vasúti pályát.
A helyreállításig az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják. Az erre közlekedő vonatok utasai 35-40 perc késésre számítsanak. A Szombathelyre és Celldömölkre utazóknak a vasúttársaság javasolja, hogy a Budapest-Győr-Csorna-Szombathely kerülőt válasszák.
Az iszapömlés miatt a 8-as út felől megközelíthetetlen Devecser, lezárták a 7339-es jelű utat is Ajka és Devecser között - közölte a rendőrség. Devecsert Pusztamiske és Somlóvásárhely felől lehet megközelíteni.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2010-10-04

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite