2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonEgyeztetés kezdődött az MSZP székházában

Önkormányzat 2014 - Egyeztetés kezdődött az MSZP székházában


A szocialista párt fővárosi politikusai kezdtek tanácskozást szerda reggel az MSZP budapesti székházában, az MTI információi szerint az önkormányzati választási együttműködés a téma.

mszp001

A székházba érkező Horváth Csaba fővárosi frakcióvezető az újságírók kérdéseire csak annyit mondott, hogy nyilvánvalóan lesz megegyezés. "Mindig van, mindig lesz" - fogalmazott.

Józsa István, az MSZP budapesti alelnöke MTI-nek azt nyilatkozta: bízik benne, hogy meg tudnak egyezni az Együtt-PM-mel és a DK-val, mert csak néhány kerületi hely elosztásában vannak vitáik. Arra a felvetésre, hogy mire alapozza ezt, miután az Együtt PM kedden jelezte, egyedül indul a fővárosban, Józsa István annyit mondott, hogy a politikában nincs olyan, hogy soha.

A házba érkező Gajda Péter, a budapesti MZSP elnökségi tagja, XIX. kerületi polgármester szintén úgy nyilatkozott, hogy szerinte meg tudnak egyezni.

Edvin Marton koncert

hirdetés

Forrás: MTI/ Nógrád24

 

 

2014-08-13

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite