2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
ItthonEgy hét múlva véget ér az iskola, kezdődik a vakáció

Egy hét múlva véget ér az iskola, kezdődik a vakáció


Egy hét múlva véget ér a tanítás az iskolákban, és kezdetét veszi a közel két és fél hónapos vakáció. A diákok és a szülők idén is táborok sokasága közül választhatnak a szünidőben, az árakat tekintve az előző évhez képest a taborfigyelo.hu adatai szerint csökkenés tapasztalható.

vakáció01


Az idén több mint 1,3 millió diák teszi félre a nyári hónapokra az iskolatáskát, közülük mintegy 774 ezren általános iskolában tanultak, 216 ezren gimnáziumba, 244 ezren szakközépiskolákba, 130 ezren pedig szakiskolába jártak. A taborfigyelo.hu gyermektáborokat összehasonlító portál 400 táborozó és szüleik részvételével zajlott kutatása szerint komolyabb elmozdulás tapasztalható a tavalyi esztendőhöz képest a tábor típusának kiválasztásánál. A válaszadók 41 százaléka napközis, míg 59 százalékuk ott alvós tábort választott gyermekének, míg 2013-ban a gyerekek 80 százaléka ott alvós táborban töltötte a vakáció egy részét. A különbség egyik magyarázata lehet, hogy a csemetéket inkább napközi táborba íratják több hétre, így mind anyagilag, mind a felügyelet nélküli időszak hosszát tekintve jobban járnak a szülők.


Az árakat tekintve 2013-hoz képest csökkenés tapasztalható, a napközis táborokra 18 ezer forintot (2013-ban 26 500 forint), míg ott alvós táborok esetében 30 ezer forintot (2013-ban 32 650 forint) szánnak átlagosan a szülők. A táborok tematikai megosztását tekintve a válaszadók negyede (22 százalék) kalandtábort választott gyermekének, míg 13 százalék sporttáborokba küldi csemetéjét. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát az idegen nyelvi táborok foglalják el (13 százalék), míg ezen típusokat követik a tánctáborok, a készségfejlesztő táborok, a kézműves táborok, és a vizes táborok. Az előző évvel összehasonlítva a sporttáborok kerültek előtérbe (2013-ban a 6. helyet foglalták el), és az idegen nyelvi, elsősorban angoltáborok népszerűsége erősödött valamelyest. Az idei év négy legnépszerűbb helyszíne Budapest, Pest, Veszprém és Bács-Kiskun megye. Budapesten elsősorban a napközis, míg a többi megyében nagyrészt az ott alvós táborok viszik a prímet.


Ugyanakkor még a későn ébredők sem csúsztak le az idei szezonról, a táborok többségénél még lehet akár több turnusra is jelentkezni. Sok diák munkát vállal a szünidő alatt. Az egyszerűbb irodai munkák mellett a nyári fesztiválokon, strandokon is szívesen dolgoznak a vakáció idején a diákok, akiknek a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉsz) szakemberei azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint iskolaszövetkezeten keresztül vállaljanak munkát.


A DiákÉsz az MTI-hez eljuttatott korábbi összegzésében kiemelte: a munkavállalás alapfeltétele, hogy nappali tagozatos jogviszonyuk legyen. A 18 évnél fiatalabbak csak szülői engedéllyel vállalhatnak munkát, közülük a 15-16 évesek csak szünidőben dolgozhatnak. Felhívták a figyelmet arra, hogy a diákok aláírt munkaszerződés nélkül ne kezdjenek hozzá a munkavégzéshez. Abban szerepelnie kell a munkakörnek, a munkavégzés helyszínének és a munkabérnek.


Hozzátették: Budapesten általában magasabbak a bérek, mint vidéken. A minimálbért mindenképpen megkapják a diákok, ez jelenleg bruttó 584 forint óránként. (Ebből 16 százalék személyi jövedelemadót vonnak le.) A könnyű fizikai munkáért általában bruttó 584-650 forint órabér jár, egy programozási, fejlesztői munkáért akár bruttó 1400-1500 forintot is adhatnak óránként. A következő tanév szeptember 1-jén, hétfőn kezdődik.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2014-06-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite