2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeEgy idős nőt raboltak ki Pásztón

Egy idős nőt raboltak ki Pásztón

 

A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást B. Norbertné 39 éves pásztói lakos ellen- közölte Nógrád24.hu-val a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

rablaspaszto0502


A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2016. május 1-jén 18 óra körüli időben pásztói lakásán felkeresett egy általa látásból ismert idős asszonyt. Az ingatlanban a sértett figyelmét elterelte, vele beszélgetést kezdeményezett - vizet és kávét kért, majd mosdóba ment - eközben a lakásból eltulajdonított három mobiltelefont, egy női karórát, két arany, egy ezüst gyűrűt és a fürdőszobából egy üveg márkás parfümöt.


A járőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 39 éves nőt kettő órán belül, Pásztó belterületén, az utcán elfogták, a ruházatából az eltulajdonított parfümöt, telefonokat, valamint a már általa viselt órát és gyűrűket lefoglalták.


A nyomozók a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták B. Norbertnét, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.

 

Forrás: POLICE/NÓGRÁD24

 

2016-05-02

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite