2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
ItthonEgymilliárd forintért vágatta le mindkét lábát a vonattal egy férfi

Egymilliárd forintért vágatta le mindkét lábát a vonattal egy férfi


A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya nyomozást folytat Cs. Sándor 48 éves nyírkátai lakossal szemben csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

vonategy

Képünk illusztráció!


A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2013 novembere és 2014 februárja között azzal a szándékkal kötött több biztosító társaságnál balesetbiztosításokat, hogy egy későbbi időpontban, önmagának, szándékosan súlyos sérülést okozzon és ezáltal pénzhez jusson.


Cs. Sándor 2014. július 30-án a nyírcsászári vasútállomáson szándékosan bemászott egy mozgó vonatszerelvény utolsó vagonjának, utolsó tengelye elé, amely átment a lábán, ennek következtében mindkét lába annyira megsérült, hogy mentőhelikopterrel történő kórházba szállítását követően azokat amputálni kellett.


A nyírkátai lakos a végrehajtott cselekmény során a biztosító társaságokat megpróbálta tévedésbe ejteni, abból a célból, hogy hozzájusson a majdnem egy milliárd forintos biztosítási összegekhez. A rendőrök a férfit a napokban gyanúsítottként hallgatták ki. Vele szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya folytatja le.

 

Forrás: POLICE/NÓGRÁD24

2015-07-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite