2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
ItthonEgy nyáregyházi család tagjai a Csepelen megtalált áldozatok

Egy nyáregyházi család tagjai a Csepelen megtalált áldozatok


Egy nyáregyházi családnak a tagja az a négy ember, akiknek a holttestét a csepeli erdőben hantolták ki - erről Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója és Deme Tamás, az életvédelmi osztály vezetője beszélt pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

csepel


Csizner Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a 30 éves fiatalembert, 40 éves élettársát, a fiatalember 53 éves anyját és annak 48 éves élettársát, továbbá a másik gyilkossági ügyben a 32 éves diósdi áldozatot az értékeikért ölték meg. A négytagú család - hasonlóan az elkövetői körhöz - a csepeli erdőben élt, alkalmi munkákból, lomtalanításokból és kukázásból próbálták a megélhetésüket biztosítani, míg a diósdi áldozattól - akinek munkája, jövedelme volt - a fizetése folyósításának a másnapján próbálták megszerezni az értékeit. A családot 2011 januárjában ölték meg, a holttestük augusztusban került elő a csepeli erdőből, miután B. Dragan a helyszínre vezette a rendőröket. B. Dragant mindhárom bűncselekménnyel meggyanúsították, így most már egy eljárásban vizsgálják a rablást és a két emberölési ügyet.

Csizner Zoltán arról beszélt, hogy maga a nyomozás olyan sajátos környezetben zajlott, ahol a szereplők egyedi életvitelt folytattak. Sem Csizner Zoltán, sem Deme Tamás nem nevezte hajléktalanoknak az ügy szereplőit, mert azok közül néhánynak volt lakhelye, de életvitelszerűen mégis a csepeli erdőben laktak.


Csizner Zoltán közlése szerint ez a sajátos életvitel nem könnyítette meg a nyomozók dolgát, a tanúk felkutatása során is gondot jelentett. Az NNI igazgatója hozzátette: az ügyek brutalitása megviselte még a tapasztalt kollégáit is. Mint mondta, olyan bűncselekmény-sorozatot sikerült megszakítani, amilyenre Magyarországon még nem volt példa. Deme Tamás azt mondta: a bűncselekmény-sorozat központi figurája B. Dragan, 38 éves szerb állampolgár, aki korábban N. Alexander macedón állampolgárként azonosította magát.

 

csepel001

A férfi augusztus 3-án követett el egy rablást két másik társával, akik személye nem merült fel gyanúsítottként az emberölési ügyekben. A diósdi férfi megölése esetében, továbbá a megölt család ügyében összesen négy embert gyanúsítanak: B. Dragant, a 42 éves Cs. Jánost, a 28 éves K. Krisztiánt és a 32 éves B. Zsoltot. Utóbbit szeptemberben fogták el Bécsben és csütörtökön adták ki Magyarországnak. Gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását. Deme Tamás osztályvezető az MTI-nek elmondta, hogy K. Krisztián és két másik ember ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság is eljárást folytat, rablás miatt.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a gyanúsítottak egy része feltáró, beismerő, továbbá másra is terhelő vallomást tett. A nyomozók szerint jól körül lehet határolni, hogy az egyes bűncselekmények mozzanatai hol és milyen körülmények között történtek. A diósdi férfi megölésével kapcsolatban - az ő holtteste még nem került elő - Deme Tamás azt mondta: olyan nyomokat, anyagmaradványokat rögzítettek és olyan bizonyítékokkal rendelkeznek, amelyek láncolata alapján megnyugtatóan rögzíthető, hogy a gyanúsítottak követték el a bűncselekményt, s az ügy holttest nélkül is alkalmas lehet a vádemelésre.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2011-10-07

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite