2018. szeptember 24., hétfő - Gellért
Keresés a tartalomban
ItthonEgyütt-PM: a Fidesz nyomorba taszította nyugdíjasok százezreit

Együtt-PM: a Fidesz nyomorba taszította nyugdíjasok százezreit


Az Együtt-PM közleménye szerint a Fidesz nem megvédte, hanem meghurcolta és nyomorba taszította nyugdíjasok százezreit.

együttpm logo


A Bajnai Gordon vezette ellenzéki pártszövetség arra reagált, hogy Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő sajtótájékoztatón azt mondta: az alacsony infláció kiemelten segíti a nyugdíjasokat. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint a fogyasztói árak novemberben 0,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz képest pedig 0,1 százalékkal csökkentek. A Fidesz szóvivője utalt arra, hogy az infláció valószínűleg még tovább fog süllyedni, hiszen a novemberi rezsicsökkentés hatása a decemberi adatokban lesz először érzékelhető.


Az Együtt-PM szerint az alacsony infláció egész Európára jellemző, de más országokban nem mesterséges árcsökkentés következménye. Magyarországon viszont a fogyasztás továbbra sem bővül, a maginfláció 3,5 százalék, ez pedig azt mutatja, hogy mesterséges és ideiglenes az árcsökkentés.


A közlemény szerint azonban még a "bűvésztrükkökkel" elért inflációs adatnak is nagy ára van: a víziközmű-cégek nyolcmilliárd forintot veszítettek eddig. Ezek állami tulajdonban lévő cégek, veszteségüket a költségvetés fedezi majd "rezsiadókból, melyeket jövőre kénytelen lesz kivetni a kormány" - olvasható.


Az Együtt-PM szerint a Fidesz csak akkor szól a nyugdíjasokhoz, ha közelednek a választások, de leállította a Bajnai-kormány által elindított nyugdíjkorrekciós programot, szétverte a hosszú távon fenntartható nyugdíjrendszer alapjait. Az Együtt-PM, ha kormányra kerül, garantálja a nyugdíjak értékállóságát és a gazdasági növekedéshez kötött nyugdíjprémiumot, újraindítja a nyugdíjkorrekciós programot - közölték, hozzátéve: megszüntetik a nyugdíjasok munkavégzési tilalmát, a 65 éven felüliek pedig újra teljesen ingyen utazhatnak majd.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-12-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite