2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
NagyvilágÉletfogytig tartó kényszermunkára és súlyos pénzbüntetésre ítélték Szenegálban a magyar

Életfogytig tartó kényszermunkára és súlyos pénzbüntetésre ítélték Szenegálban a magyar zsoldosokat


börtönÉletfogytig tartó kényszermunkára ítélték szenegáli taxisofőrjük meggyilkolásának vádjával szombaton azt három magyar férfit, akik a gyanú szerint zsoldosként kívánták szolgálataikat értékesíteni nyugat-afrikai országokban. A három magyarnak több milliós kártérítést is fizetniük kell áldozatuk hozzátartozóinak. A dakari esküdtszék bűnszövetkezetben elkövetett bűntettek, gyilkosság és lopás elkövetésében találta bűnösnek a vádlottakat.


A vádirat szerint a 29 éves G. Géza, a 32 éves N. Zoltán és a 34 éves F. Tamás 2006 áprilisában megfojtotta szenegáli taxisofőrjét, aki bérbe adta nekik a terepjáróját.
A védelemnek 15 napja van a fellebbezésre. Az ügyészség szombaton életfogytiglani kényszermunka kiszabását kérte a vádlottakra.


A vádirat szerint az egyik magyar a francia idegenlégióból, a másik a magyar hadseregből dezertált. Harmadik, (eredeti foglalkozása szerint asztalos) társukkal együtt részt vettek egy "katonai kiképzésen", majd úgy döntöttek, hogy "munkát keresnek Afrika feszültséggócaiban", többek között Sierra Leonéban.

Az életfogytig tartó kényszermunka mellett súlyos pénzbüntetést is kiróttak a három magyar "zsoldosra" - adta hírül az Afrique Libre szenegáli újság honlapja vasárnap.
A bűnösöknek - a szombat esti ítélet szerint - áldozatuk hozzátartozóinak kell kártérítést fizetniük több millió afrikai valutaközösségi frankban. (Az afrikai valutaközösségi frankban, vagy CFA-frank korábban a francia frankhoz, ma az euróhoz kötött árfolyamú pénznem.)

2010-03-28

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite