2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonElfogadhatatlan, ha bárki a törvényen felül helyezi magát

Elfogadhatatlan, ha bárki a törvényen felül helyezi magát


SzijártĂł PĂ©terElfogadhatatlan, ha bárki törvényen felül, vagy kívül helyezi magát, ezért a kormány eddig is mindent megtett, és ezután is mindent megtesz annak érdekében, hogy akiket jogsérelem ér, bizalommal fordulhassanak a bűnüldöző szervekhez és az igazságszolgáltatáshoz - írta Németh Sándornak, Hetek című lap alapító-főszerkesztőjének Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője.


A miniszterelnök szóvivőjének levelét kedden ismertette az index.hu hírportál. Szijjártó az Orbánnak küldött levélre reagált, amelyben a lap vezetése tájékoztatta a miniszterelnököt a munkatársait a Magyar Szigeten ért atrocitásokról.
Az atrocitást elszenvedő újságírók meghallgatása után indítványozták Zagyva György Gyula jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mert a sértettek tanúvallomása szerint tevőlegesen részt vett újságírók megaláztatásában - mondta el kedden az ügy állásáról Dániel Péter, az újságírók ügyvédje. Közölte, hogy a váci rendőrkapitányságon ismeretlen tettesek ellen feljelentést is tettek kényszerítés, személyi szabadság megsértése, illetve közösség tagja elleni támadás miatt.
Az ügyvéd szerint a verőcei Magyar Szigeten a Jobbik képviselője által vezetett támadások egyik fő kiváltó oka a Hetek című lap két riporterének "vélt zsidósága volt, illetve az, hogy a Hetek című lap a zsidó médiához tartozik". A három bűncselekménnyel kapcsolatos feljelentés után hétfőn a két sértett hat órán keresztül tett "teljes, feltáró jellegű" vallomást. Ennek során ismertették azokat a támadásokat és megaláztatásokat, amelyeket el kellett viselniük. Mindezek nyomán az ügyvéd a nyomozó hatóságnál kezdeményezte Zagyva György Gyula mentelmi jogának felfüggesztését.
A mentelmi jog felfüggesztésének kérelmét a váci rendőrkapitányság nagy valószínűséggel továbbterjeszti majd a Központi Nyomozó Ügyészséghez. A mentelmi jog felfüggesztését ez a szerv hivatalból kezdeményezheti a parlamentnél, erről viszont kizárólag az Országgyűlés dönthet - mutatott rá.
Mint Dániel Péter mondta, a két újságírót, akik a Magyar Sziget Fesztiválról szerettek volna tudósítani augusztus 3-án, 40 percig egy faházba zárták, ahol a jobbikos képviselő karikás ostorral fenyegette meg őket. Hiába kényszerítették őket, hogy kapcsolják ki a diktafonokat, maradt hangfelvétel a fenyegetések és megaláztatások egy részéről, ez pedig bizonyítja a bűncselekmények megvalósulását.
Az ügyvéd szerint a legsúlyosabb bűncselekmény "a közösség tagja elleni" támadás volt, mert a zsidósághoz való vélelmezett tartozásuk miatt érte a két újságírót a legsúlyosabb fenyegetés. Többek között olyan kijelentések is elhangzottak - többségében Zagyva György Gyula szájából - a riporterek felé, hogy "felkoncolunk titeket", "kitaposnám a beleteket". A sértettek ekkor már úgy látták, "testi épségük megőrzése és a szituáció túlélése vált kérdésessé". Azzal is megfenyegették őket, hogy megtorolják, ha ezt a fenyegetést az újságírók közzéteszik. Miután augusztus elején az újságírók a nyilvánosság elé tárták a velük történteket, az MSZP a belügyminisztertől kért vizsgálatot az ügyben, az LMP pedig a legfőbb ügyészhez fordult.


Forrás: MTI/HIR PORT24

 

2010-08-31

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite