2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
ItthonElfogadta a nyugdíjpénztárakról szóló törvényjavaslatot a Parlament

Elfogadta a nyugdíjpénztárakról szóló törvényjavaslatot a Parlament


ParlamentA pályakezdőknek ezután nem kötelező belépniük magánnyugdíjpénztárba, akik pedig korábban beléptek, visszaléphetnek az állami rendszerbe.


Elfogadta a Parlament a nyugdíjpénztárakról szóló törvényjavaslatot. A pályakezdőknek ezután nem kötelező belépniük magánnyugdíjpénztárba, akik pedig korábban beléptek, visszaléphetnek az állami rendszerbe. Mostantól nem a magán, hanem az állami nyugdíjkasszába kerülnek a befizetések. A kormány azzal indokolta a döntést, hogy az adatok szerint a magánnyugdíjpénztáraknál a tagok vagyona alig gyarapodott, és a magánpénztárak saját működésükre jelentős pénzt vonnak el. Azt mondják, ez az állami nyugdíjrendszerben minimális lesz. Az MSZP a szavazás előtt tiltakozásul kivonult az ülésteremből.
A képviselők 293 igen szavazattal, 9 nem ellenében fogadták el a múlt pénteken beterjesztett jogszabályt.


A magánnyugdíjpénztári tag után fizetendő nyugdíjjárulék mértéke 9,5 százalék, a magán-nyugdíjpénztári tagdíj pedig 0 százalék lesz a következő 14 hónapban (a nyugdíjjárulék most 1,5 százalék, a magánpénztári tagdíj pedig 8 százalék).


Már napirend előtt az asztalra került a magánnyugdíjpéntárak ügye az Országgyűlésben. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, eljött az idő, hogy az emberek ítéletet mondhassanak a pénztárak elmúlt 12 éves teljesítményéről.

„Míg Ausztriában a magánnyugdíj-pénztárak 1 százalékos költséggel működnek, Magyarországon 5 százalékos működési költséget rabolnak le a befizetőktől. Ezekből luxus-irodaházakat üzemeltetnek, luxus-autókkal járnak, luxus-prémiumokat és luxus-pénzeket vesznek föl. Ráadásul spekulálnak a befizetők pénzeivel" - közölte Lázár János.

12 éve azzal a céllal hozták létre a magánpénztárakat, hogy nagyobb hasznot hozzanak, mint az állami nyugdíjkassza. Ez idő alatt azonban kiderült, hogy 100 ezer befizetett forintból még a legjobban működő pénztár is csak 257 ezer forinttal gazdagította ügyfelét. Az állami rendszerben ez csaknem 400 ezer forint lett volna.

A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, kártalanítják majd a magánpénztári tagokat, de az állami rendszerben.

„Amit egyszer, most 14 hónapra fölfüggesztünk, azt vissza kell adni a magánnyugdíj-pénztári tagoknak. Igen, vissza fogjuk írni - a számlájukra, amit magukkal hoznak - a kieső összeget" - közölte Matolcsy György.

Az MSZP a köztársasági elnökhöz fordult.

„Én arra kértem a köztársasági elnök urat, hogy ne írja alá a törvényt és küldje el mindenféleképpen az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra" - nyilatkozta Mesterházy Attila.

Az LMP is normakontrollt vár az államfőtől. A Jobbik viszont továbbmenne a kormánynál, és az egész magánnyugdíjpénztári vagyont államosítaná.

A kormány ma elfogadott javaslata alapján novembertől 3 millió magánnyugdíjpénztári tag nyugdíjjárulékának útja változik meg.

Az eddig nagyobbrészt a magánkasszába befolyt összeg ezentúl az állami kasszát gyarapítja.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2010-10-25

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite