2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeElfogták a 16 éves betörőt és gyermekkorú társát Nógrád megyében

Fiatal betörők rendőrkézen


A két fiatal egy karancsberényi üzletbe akart betörni, azonban a rendőrök megzavarták őket.

Rendőr autó002

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett és lopás vétség kísérlet elkövetése miatt folytat büntetőeljárást egy 16 éves karancslapujtői fiú ellen.

A fiatal megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. június 19-én a hajnali órákban egy karancslapujtői üzlet ajtaját egy csavarhúzóval befeszítette, majd a boltból dohányárut, és italokat tulajdonított el mintegy 120.000 Ft értékben.

Ezt követően 2013. július 3-án a délutáni órákban gyermekkorú társával együtt egy Karancsberényben lévő üzlet ajtaját is befeszítették, hogy onnan értékeket tulajdonítsanak el, azonban cselekményük elkövetése közben a rendőrök tetten érték és a rendőrkapitányságra előállították őket.

A 16 éves fiatalembert a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, míg gyermekkorú társát meghallgatták az ügyben.

 

Forrás:Police.hu/HÍR PORT24

 

 

2013-07-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite