2020. június 1., hétfő - Tünde
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeElfogták a salgótarjáni cserbenhagyó gázolót

Elfogták a salgótarjáni cserbenhagyó gázolót


Egy 34 éves férfi elütött Salgótarjánban egy gyalogost, majd megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a NÓGRÁD24.hu-val.

bilincs11

Képünk illusztráció!


A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halált okozó járművezetés ittas állapotban bűntett és veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást V. Roland 34 éves salgótarjáni lakos ellen.


A jelenlegi adatok alapján a férfi 2020. január 17-én 18 óra körül az általa vezetett gépkocsival Salgótarjánban, a Rákóczi úton elütött egy gyalogost. A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A jármű vezetője a baleset helyszínéről megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.


A rendőrök a forrónyomos intézkedések eredményeként V. Rolandot elfogták, előállították. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A férfi gyanúsítottkénti kihallgatása folyamatban van.

 

Forrás: POLICE

2020-01-17

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite