2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeElfogták a salgótarjáni szobortolvajokat

Elfogták a salgótarjáni szobortolvajokat


bilincsbenElfogták azt a 16 éves fiút és két társát, akik ellopták Arany János költő bronz fejszobrát májusban egy salgótarjáni iskola elől; a gyanúsítottakról kiderült, hogy gépkocsikat is feltörtek a városban - mondta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn a Nógrád24.hu-nak.


A fiatalkorú elkövető 16 és 20 éves társával május 7-ére virradóra lopta el a salgótarjáni iskola névadóját ábrázoló szobrot, majd mivel azt nem tudták leadni az átvevőhelyen, feldarabolták és szeméttelepeken szétszórták - közölte Dankóné Nagy Éva, hozzátéve: az elkövetők ezzel mintegy félmillió forintos kárt okoztak.


A rendőrség adatai szerint a két fiú júniustól szeptember végéig feltört hét, utcán parkoló autót, ezekből autórádiókat, pénztárcát, iratokat és különböző értékeket tulajdonítottak el, a sértetteknek esetenként több tízezer forintos kárt okoztak. Egy alkalommal el is vittek egy feltört gépkocsit, ezt megrongált állapotban találta meg később a rendőrség - mondta a szóvivő.


A felnőtt korú férfi ellen lopás, míg a fiatalkorúak ellen több rendbeli lopás, jármű önkényes elvétele és okirattal való visszaélés bűncselekmények miatt indítottak büntetőeljárást. Az egyik fiút őrizetbe vették, mert vele szemben más ügyben ügyészségi büntetőeljárás zajlik.


Forrás: Nógrád24.hu

2010-10-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite