2018. szeptember 21., péntek - Máté
Keresés a tartalomban
ItthonElfogták a tízszeresen körözött egykori bankvezért

Elfogták a tízszeresen körözött egykori bankvezért


Az MTI információi szerint elfogta a rendőrség O. Nagy Imrét, a volt Ybl Bank elnökét, aki ellen tíz körözés volt érvényben.

bilincsbenegy

Képünk illusztráció!


A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy egy fővárosi pizzéria előtt elfogtak egy 60 éves férfit, aki ellen tíz elfogatóparancsot adtak ki korábban. A rendőrség a gyanúsítottat csak monogrammal jelölte, de az MTI úgy tudja, hogy O. Nagy Imréről van szó, akit az Ybl Bank csődje miatt szabadságvesztésre ítélt a bíróság 1992-ben. A férfit börtönbüntetése alatt kórházi kezelésre engedték, ahonnan megszökött, és csak három évvel később, külföldön fogták el ismét. Szabadulása után ismét gazdasági bűncselekményeket követett el - írta közleményében a rendőrség.


A férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2007-ben fogták el újra Budapesten. Rosszullétre hivatkozva azt kérte a rendőröktől, hogy engedjék ki a szabad levegőre. Ott hirtelen beült az autójába, és elhajtott. Menekülés közben két rendőrautót is megrongált és elsodorta az őt feltartóztatni próbáló rendőrt. Végül akkor fogták el, amikor még egy autót összetört. Mindezért hivatalos személy elleni erőszak miatt is eljárás indult ellene - áll a közleményben.

ezo_banner

HIRDETÉS


Szabadlábra kerülése után a hatóságok elől ismét elrejtőzött, ellene több elfogatóparancsot is kibocsátottak, majd 2012. június 1-jén a hatóságok újra őrizetbe vették. A Pest megyei rendőrök egy 30 millió forintos csalás kísérlete miatt keresték, de a férfi ellen több más hatóság is körözést adott ki. Többek közt a NAV és a BRFK is kereste, de egy rá kirótt szabadságvesztés miatt is elfogatóparancsot adtak ki ellene.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2012-06-02

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite