2018. szeptember 24., hétfő - Gellért
Keresés a tartalomban
ItthonElhunyt Hankiss Elemér

Elhunyt Hankiss Elemér


Rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában szombat délután elhunyt Hankiss Elemér szociológus, irodalomtörténész, a Magyar Televízió korábbi elnöke - tudta meg a családtól az MTI.

Hankiss Elemér1


Hankiss Elemér 1928-ban született Debrecenben, egyetemi tanulmányait Eötvös-kollégistaként az ELTE angol-francia szakán végezte 1950-ben. Az 1956-os forradalom után hűtlenség és államellenes összeesküvés vádjával tíz hónapot töltött vizsgálati fogságban, végül bizonyítékok hiányában felmentették.


Hankiss Elemér az 1960-as években dolgozott az Európa Kiadónál, majd a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Irodalomtudományi Intézetének főmunkatársa volt. 1975-től csaknem húsz éven át az MTA Szociológiai Kutatóintézetének értékszociológiai és módszertani osztályát irányította, 1996 és 1998 között pedig az intézet igazgatója volt. Tanított a pesti, a szegedi és a Közép-európai Egyetemen, és vendégprofesszor volt több külföldi egyetemen.


Hankiss Elemér 1990 és 1993 között a Magyar Televízió elnökeként aktívan részt vett a magyar közéletben.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2015-01-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite