2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
ItthonElhunyt Tocsik Márta

Elhunyt Tocsik Márta


Hosszan tartó betegsége után elhunyt Tocsik Márta, a 90-es években híressé vált ügyvédnő - értesült az ujasz.hu.


Tocsik Márta


A Tocsik-ügy 1996-ban került nyilvánosságra, amikor az egyik hetilap megírta, hogy az ÁPV Rt. százmilliós nagyságrendű megbízási díjért alkalmazott külső szakértőt a volt a belterületi földekért az önkormányzatoknak járó részesedés nagyságának lealkudására. Rövidesen kiderült, hogy Tocsik Mártáról van szó, aki tíz százalékos részesedést kapott abból az összegből, amelyet a helyhatóságok elengedtek, így összesen 804 millió forint sikerdíjat vett fel a vagyonkezelőtől.

A büntetőjogi per 1997. november 27-én indult meg a Fővárosi Bíróságon. Az Ügyészség a perben Tocsik Mártát és Liszkai Pétert, az ÁPV Rt. vezető jogászát csalással, az ÁPV Rt. további négy vezetőjét hanyag kezeléssel, Boldvai Lászlót és Budai Györgyöt pedig befolyással üzérkedéssel vádolta.


Első fokon a Fővárosi Bíróság 1999-ben felmentette Tocsik Mártát, majd a Legfelsőbb Bíróság 2000-ben új eljárásra kötelezte. 2002-ben hűtlen kezelésért 4 év börtönre és 640 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték, 2003-ban azonban a Legfelsőbb Bíróság felmentette a vádak többsége alól, ugyanakkor magánokirat-hamisítás miatt 400 ezer forint pénzbírságra ítélte.

 

A polgári pert 2008 májusában elvesztette. A 804 milliós sikerdíjból 80 milliót tarthat meg a jogerős ítélet alapján, 562 milliót plusz áfaösszeget vissza kell fizetnie. A visszafizetés azonban kétséges, ugyanis az APEH már lefoglalta vagyontárgyai jelentős részét. Az ügyvédnő által vezetett ingatlanokkal foglalkozó cég szerepel az adóhatóság kiemelt adóslistáján is


Annak idején a Tocsik-ügyben Horn Gyula (MSZP) akkori miniszterelnök vizsgálatot kért, leváltotta Suchman Tamás privatizációs minisztert; a kormány az ügy kapcsán történt jogsértések miatt visszavonta az ÁPV Rt. teljes igazgatóságának megbízatását, és parlamenti vizsgálóbizottság is alakult - számol be az ujasz.hu.
Forrás: ujasz.hu/HÍR PORT24

 

2013-04-17

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite