2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeElítélték a miniszterelnököt fenyegető pásztói férfit

Elítélték a miniszterelnököt fenyegető pásztói férfit


Egy év próbaidőre felfüggesztve egy év börtönre ítélte a Nógrád Megyei Bíróság pénteken azt a pásztói férfit, aki tavaly ősszel ittasan kétszer is betelefonált a Hír TV-be, és fenyegetésekkel követelte Orbán Viktor miniszterelnök távozását. A vádlott ezzel elkövette a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettét.

bíróság

A 33 éves, büntetlenül előéletű, családfenntartó férfi elismerte a bűncselekményt, de mint vallomásából kiderült, elkeseredett volt, berúgott, nem emlékszik, mit mondta, arra sem, hányszor telefonált, és "nem tudja, honnan jutott eszébe ilyen hülyeség".

A férfi 2010 novemberében előbb azzal fenyegetőzött, hogy merénylet készül a miniszterelnök ellen, majd arra szólította fel Orbán Viktort, hogy vonuljon vissza családjával együtt Felcsútra, különben megöli őket. Bejelentését az "Ultra Baloldali Front", illetve másodszor az "Ultra Baloldali Kommunista Front" nevében tette meg.

A tárgyaláson azt mondta, a fenyegetésnek semmilyen realitása nem volt, "az ő agressziója pedig ki is merül abban, ha akkor földhöz vágja a sörösüveget", még verekedésbe sem keveredett soha.

Elkeseredettsége oka az volt, hogy egyre kevesebb pénzből kell eltartania a családját; a 20 éves devizahitelből még 17 év van hátra, az induló 43 ezer forintos havi törlesztés 73 ezer lett. Ő 100 ezer forintot keres, felesége gyesen van.
Amit tett, nagyon megbánta - mondta, hozzátéve: "ennél nagyobb őrültséget nem is csinálhattam volna."

A bíró, az ügyész és az ügyvéd egybehangzó véleménye szerint komolytalan fenyegetésről van szó, ezért a vádlott a lehető legenyhébb büntetést kapta.

Az ügyész kifejtette: egyértelműen bizonyított, hogy a férfi elkövette a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettét, amelyet a büntető törvénykönyv akkor is 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntet, ha ártalmatlan, szervezettséget nem mutató, elkeseredettségből fakadó cselekményről van szó - mint ebben az esetben.

A körülmények miatt a törvényi minimum kiszabását sem ítélte indokoltnak, és az enyhítő szakasz alkalmazásával egy évi börtönbüntetés kiszabását javasolta, próbaidőre felfüggesztve.

A vádlott ügyvédje előzetes mentesítést is kért - ezzel a vádlott büntetlenné vált volna -, hogy ne zárják el őt az erkölcsi bizonyítványhoz kötött munkahelyektől, ezt azonban nem fogadta el a bíróság.

Az ítélet jogerős, a bíróság 163 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte a vádlottat.

 

Forrás: MTI / HÍR PORT 24

 

2011-10-28

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite