2019. július 20., szombat - Illés
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeEllopták az idős nő táskáját Salgótarjánban

Ellopták az idős nő táskáját Salgótarjánban

 

A salgótarjáni nyomozók három órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény feltételezett férfi és nő elkövetőjét - közölte Nógrád24.hu-val a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

elloptakataskat


A Salgótarjáni Rendőrkapitányságon személyesen tett bejelentést 2019. július 3-án 10 óra 24 perckor egy idős nő, miszerint a városban ismeretlen tettesek ellopták a táskáját. A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként három órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 24 éves salgótarjáni férfit és 22 éves mátraverebélyi nőt.


A beszerzett adatok alapján a sértett 9 óra körül a salgótarjáni buszpályaudvaron a járdára letette a hátizsákját és attól pár méterre a padra leült. Az arra gyalogosan közlekedő 24 éves férfi és nő társa a táskát - a sértett által bevásárolt élelmiszerrel, pénztárcával és a benne lévő személyes okiratokkal, valamint több tízezer forint készpénzzel - együtt magához vette és azzal a helyszínről sietve távoztak.


A rendőrök a férfit és a társát a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták, az eltulajdonított táskát és az okmányokat pénztárcát felkutatták és lefoglalták

 

Forrás: POLICE

 

2019-07-05

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite