2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
ItthonElőzetesben a bozótvágó késsel gyereket bántalmazó férfi

Előzetesben a bozótvágó késsel gyereket bántalmazó férfi


Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a mosonmagyaróvári férfit, aki bozótvágó késsel bántalmazta nevelt gyermekeit - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t csütörtökön.

bilincs


Kocsis Tünde alezredes elmondta: a hétvégén érkezett feljelentés szerint a 34 éves férfi hónapok óta rettegésben tartotta élettársát, valamint egy tőle született és három nevelt gyermekét; többször előfordult, hogy konyhakéssel fenyegetőzve szitkozódott és a gyerekekre támadt.


A nevelőapa, a feljelentés szerint - azért, mert a nagyobbak szerinte hangoskodásukkal zavarták a legkisebb gyermek pihenését - egy 60 centis pengéjű bozótvágó kés lapjával először a nyolcéves kislány fejére ütött, majd a penge élével a hétéves kisfiú lábát vágta meg, a kicsik védelmére siető élettársának fejét pedig hajánál fogva verte az üvegajtóba.


A szóvivő közölte, a lakásán elfogott férfit a bíróság kiskorú veszélyeztetése, valamint az anya és a két gyermek sérelmére elkövetett testi sértés megalapozott gyanúja miatt helyezte előzetes letartóztatásba.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-11-15

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite