2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
NagyvilágElőzetesben a moszkvai tüntetés több száz résztvevője!

Előzetesben a moszkvai tüntetés több száz résztvevője!

Továbbra is előzetesben van a hétfő esti moszkvai ellenzéki tüntetés több száz résztvevője, vezetőjüket kedden 15 napi elzárása ítélték.

moszkva

Ilja Jasint, a Szolidaritás mozgalom egyik vezetőjét a Tver kerületi bíróság 15 napi elzárással büntette. A férfi törvénytelennek tartja az ellene folyó eljárást, mert mint elmondta, az engedélyezett tüntetést követően vették őrizetbe, amikor el akarták hagyni a területet, de a rendvédelmisek elkerítették az utat, és minden magyarázat nélkül lefogták a résztvevőket.

Jasin elzárását azzal indokolta a bíró, hogy ellenállt a hatóságoknak, és tiltott menetet szervezett, amellyel megakadályozta a gépkocsi-forgalmat, és nem volt hajlandó a rendőrség felszólítására felhagyni az akcióval. A szabálysértési eljárást lefolytató bíró az indoklásban veszélyesnek minősítette a liberális ellenzéki politikus tettét, mivel már korábban is elkövetett hasonlót.
Jasin védője megfellebbezte a bírói határozatot.

Borisz Nyemcov, a Szolidaritás mozgalom alelnöke pedig bejelentette, hogy tiltakozó akciókat szerveznek ahhoz a börtönhöz, ahova Jasint elzárják, ha erre sor kerül, és a választási csalások elleni tüntetéseket folytatni fogják. Mint mondta, értesüléseik szerint 10-15 milliós számban dobtak be hamis szavazólapot az urnákba a vasárnap megtartott orosz parlamenti választásokon.

Időközben a bíróságra vitték a tüntetést követően szintén őrizetbe vett neves bloggert, Alekszej Navalszkijt is.
A tegnap este őrizetbe vett több száz tüntető közül néhányat 500 rubeles (körülbelül 20 ezer forintos) büntetéssel sújtott a bíróság a hatósággal szembeni ellenállás miatt. Az Interfax hírügynökség jelentése szerint az őrizetben lévők igen rossz körülmények között várnak a szabálysértési eljárásra, egyikükhöz mentőt kellett hívni, mert rosszul lett a levegőtlen fogdában.

Kedd reggel még a választások ellen hétfő este tartott tiltakozás több száz résztvevője volt a különböző moszkvai rendőrségi fogdákban. A hatóságok nem hajlandók közölni a hétfőn lefogottak pontos számát, és azt sem, hány embert engedtek el azóta.


Forrás: MTI / HÍR PORT 24

 

2011-12-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite