2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
ItthonElőzetes letartóztatásba helyezték Benedek Fülöpöt

Előzetes letartóztatásba helyezték Benedek Fülöpöt


Benedek FülöpJelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekménnyel gyanúsítják a volt szakállamtitkárt, Benedek Fülöp legfeljebb december 5-ig maradhat előzetesben.


Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) Benedek Fülöpöt, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egykori szakállamtitkárát, akit jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.


A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a BKKB azzal indokolta, az előzetes letartóztatás elrendelését, hogy a nyomozati iratok alapján megállapítható: a gyanúsított kiterjedt kapcsolatrendszerének felhasználásával befolyásolni akarta a bizonyítási eljárást, valamint fennáll a veszélye annak, hogy a szabadlábon hagyása esetén a továbbiakban is ilyen jellegű magatartást folytatna.
Mint írták: B. Fülöp előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb december 5-ig rendelték el.


A Fővárosi Főügyészség sajtóirodája csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy Benedek Fülöpöt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt őrizetbe vették.


A közleményben az áll: a gyanúsítás lényege szerint "B. Fülöp 2005-2007-ben jogosulatlanul szervezett meg reprezentációs célú protokollvadászatokat, illetve 2006-ban közreműködött abban, hogy saját célra megrendelt facsemeték ellenértékét a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet fiktív tanácsadói szerződések megkötése útján fizesse ki."


Cselekményeivel a gyanúsított vagyonkezelői kötelezettségét szándékosan megszegve - részben felbujtóként, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyetteseként - a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott - olvasható az ügyészségi közleményben.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-11-05

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite