2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
ItthonElőzetes letartóztatásba került a Bándy-gyilkosság gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásba került a Bándy-gyilkosság gyanúsítottja


Aljas indokból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt elrendelte a meggyilkolt pécsi pszichológus megölésével gyanúsított férfi előzetes letartóztatását a Pécsi Városi Bíróság - jelentette be a bíróság elnöke szerdán.

bandykata1


Hajdu István az indokokról újságíróknak a tárgyalást követően azt mondta, a bíróság megítélése szerint fennáll a szökés, az elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának, a tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésének veszélye. A bíróság az előzetes letartóztatást egy hónapra rendelte el, azt valamennyi fellebbezésre jogosult tudomásul vette, a döntés jogerős - tette hozzá az elnök. Hajdu István elmondta még: az előzetes letartóztatás időtartamát többször is meghosszabbíthatják, hatvan vagy akár kilencven nappal.


Arra az újságírói kérdésre, hogy a rendőrség kérte-e, hogy a gyanúsított továbbra is a rendőrségi fogdában maradjon, vagy a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, Hajdu István nem válaszolt.


A gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését követően Sólymos Sára, a férfi kirendelt védője közölte: védence a tárgyaláson azt mondta, mindenben fenntartja a rendőrségen tett vallomását, s nagyon megbánta a tettét, lelkileg összetört állapotban van. Az előzetes letartóztatásba helyezésről a Pécsi Törvényszék épületében döntöttek. A gyanúsított helyszínre való szállítása előtt órákkal, a bírósági döntés közben és azt követően is nagy erőkkel biztosította a rendőrség az épületet; mintegy harminc egyenruhás állt sorfalat az ingatlan körül, s szalaggal vették körbe azt.

bandykata_gyilkosa001


Hajdu István a különösen nagy rendőri készültséggel kapcsolatban feltett újságírói kérdésre azt mondta: "biztonsági okokból került minderre sor; voltak ugyanis előrejelzések, hogy probléma lehet". Az MTI azon kérdésére, hogy pontosan milyen problémákat jeleztek előre, Hajdu István kitérő választ adott, mint mondta, ezt nem részletezné. Korábban több hírportálon megjelent, miszerint közösségi oldalakon szélsőséges csoportok szervezkednek, hogy a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezésének színhelyén demonstráljanak.


A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggel közölte, hogy őrizetbe vettek egy 26 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható Bándy Kata meggyilkolásával, és a férfi beismerő vallomást tett. A 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőből, de az otthonába nem érkezett meg. A nő holttestét július 11-én délután találta meg egy férfi a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24
MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

 

2012-07-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite