2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeEredményes akció Nógrádban – trükkös tolvajok, körözöttek rendőrkézen

Eredményes akció Nógrádban - trükkös tolvajok, körözöttek rendőrkézen

Két napos akcióban vettek részt a nógrádi nyomozók a körözöttek, valamint a trükkös tolvajok és más vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható személyek felkutatására és elfogására.

trukkostolvajok

A körözött személyek felkutatása, elfogása, a trükkös lopások és más vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, megszakítása valamint felderítése céljából összehangolt műveletet hajtottak végre a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és rendőrkapitányságainak munkatársai 2014. szeptember 23-24-én. A kétnapos akció eredményeként a rendőrök összesen 2 fő körözött személyt fogtak, 14 személyt állítottak elő, és hallgattak ki gyanúsítottként; összesen 7 személyt vettek őrizetbe.

A Nórád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztály munkatársai 2014. szeptember 23-án 5 óra 10 perckor Salgótarján belterületén ellenőrizték a 35 éves O. András salgótarjáni lakost, akiről a nyilvántartás adatai alapján rövid időn belül megállapították, hogy a Salgótarjáni Járásbíróság kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmények miatt letöltendő börtönbüntetést szabott ki vele szemben. A büntetés letöltését a férfi nem kezdte meg, ezért a Balassagyarmati Törvényszék BV. Csoportja elfogató parancsot bocsátott ki ellene. Ezt követően 6 óra körüli időben a rendőrök a megyeszékhelyen, lakóhelyén egy nőt ellenőriztek. G. Sándorné 44 éves salgótarjáni lakost a Balassagyarmati Törvényszék BV Csoportja körözte lopás miatt kiszabott börtönbüntetés letöltése megkezdésének elmulasztása miatt. A nyomozók mindkét személyt elfogták és a rendőr-főkapitányságra előállították, majd intézkedtek a fogvatartás helyére való átszállításukról.

A Pásztói Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 30 éves sziráki nő ellen. A beszerzett adatok alapján a gyanúsított 2013. október 12. 19 óra és 2013. október 13. 7 óra közötti időben egy sziráki családi ház nyári konyhájának ajtaját kifeszítette, és onnan különféle élelmiszereket és fagyasztott hústermékeket, valamint a baromfiólból két élő tyúkot tulajdonított el. A nőt a rendőrök 2014. szeptember 23-án 8 óra 45 perckor elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást Sz. Balázs 22 éves salgótarjáni lakos ellen. A nyomozók 2014. szeptember 23-án 10 órakor Egyházasgergén fogták el a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. július 27-én, valamint 2014. július 30-át megelőző időszakban két salgóbányai hétvégi házba bement. Első alkalommal az épület ajtaját feszítette be, ahonnan értéket nem tulajdonított el, míg a második alkalommal az ingatlan bejárati ajtaját kibontotta, a pince ablakát kitörte, és onnan csaptelepeket, WC tartályt, és egy hűtőszekrény fagyasztó részét tulajdonította el. A 22 éves férfit a rendőrök elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és kihallgatását követően őrizetbe vették.

A Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást T. István Zsolt 32 éves kunszentmártoni lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított segítséget nyújtott férfi társának abban, hogy a 2014. április 16-án 13 óra körüli időben Szécsényben egy hölgytől kukorica vásárlás ürügyén átvett nagyobb összeget eltulajdonítsa. A hatóság tagjai a férfit Kunszentmártonban 17 óra 50 perckor elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatását rendelte el. Társa ellen a hatóság elfogató parancsot bocsátott ki.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 16 és egy 17 éves salgótarjáni fiú ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsítottak 2013. október 15-én 15 óra és 2013. október 20-án 10 óra közötti időben Salgótarjánban egy hétvégi telek kerítését szétvágták, majd a ház ablakáról a rácsot lefeszítették , és az ingatlanból sövénynyírót, láncfűrészt, kábeldobot, egyéb használati tárgyakat, pálinkát és bort tulajdonított el. A fiatalokat a rendőrök 2014. szeptember 24-én reggeli órákban elfogták, és a rendőrkapitányságra előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki.

A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2014. szeptember 24-én a reggeli órákban elfogták R.J. 33 éves nőt és B.R. 39 éves férfi társát.

A beszerzett adatok alapján a lőrinci lakosok megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2014. szeptember 8-án Keszeg községben egy családi házba úgy jutottak be, hogy az ott lakó idős sértettet megtévesztve magukat egészségügyi dolgozóknak adták ki, és részére gyógyászati segédeszközt értékesítettek a valós értékénél jóval drágább vételárért. A sértett figyelmetlenségét kihasználva megtakarított pénzét a lakás szobájában felkutatták, és eltulajdonították. A beszerzett adatok alapján a 33 éves nő Magyarnándorban és Karancslapujtőn hasonló módszerrel tulajdonított el idős sértettektől nagyobb összegeket.

A hatóság tagjai R. J.-t és B. R.-t a Rétsági Rendőrkapitányságra előállították. A 33 éves nőt több rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja, míg a 39 éves férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A rendőrség kéri az idős korúakat - a fentiekhez hasonló esetek elkerülése érdekében -, hogy ne engedjenek be idegeneket otthonaikba! Ne tároljanak otthon nagyobb összegű készpénzt, megtakarításaikat tartsák pénzintézetben!

A trükkös tolvajok különféle indokra hivatkozva kísérelnek meg bejutni a lakásokba. Leggyakrabban vizet kérnek, nyugdíj-, vagy segély folyósítására, nyeremények átadására, házi orvosra vagy rokonra hivatkoznak, hogy a sértettek bizalmába férkőzve és figyelmüket elterelve eltulajdonítsák megtakarításukat, értékeiket.

Abban az esetben, ha bűncselekmény áldozatává vált, úgy haladéktalanul értesítse a rendőrséget a mobiltelefonról is ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon.

Forrás: Police.hu/ Nógrád24

 

 

2014-10-01

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite