2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeEredményes volt a fokozott ellenőrzés Nógrádban

Eredményes volt a fokozott ellenőrzés Nógrádban

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelten fontos intézkedéseket tesz az erdőterületek biztonságáért, megóvásáért. A falopások megelőzése és az elkövetők elfogása érdekében a települések erdeiben rendszeresen jelen vannak a körzeti megbízottak, akik az erdészet szakembereinek segítségével eredményes intézkedéseket hajtanak végre.

falopasnegy

A kép illusztráció

2011. december 14-én délelőtt a Szécsényi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai fokozott ellenőrzést hajtottak végre Nógrádszakál község külterületén az illetékes erdőfelügyelővel.

Járőrszolgálatuk során a rendőrök három személyt tetten értek, akik éppen két szál több méter hosszú fát vittek magukkal az erdőből, melyek kivágására és elszállítására nem volt engedélyük.

A mintegy 1400 forint kárt okozó lopás elkövetőivel szemben a Szécsényi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Közlekedésrendészeti és Határrendészeti Osztálya gyorsított szabálysértési eljárást keretében járt el.

Az ügyben 2011. december 15-én megtartott bírósági tárgyaláson a bíró a 46 éves és a 22 éves férfit 10-10.000 forint pénzbírságra büntette, ugyanakkor társuk, a 45 éves nő büntetéséről januárban dönt.


HÍR PORT 24

 

2011-12-15

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite