2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
Választás 2010Erősorrendről döntött az SZDSZ országos tanácsa

Erősorrendről döntött az SZDSZ országos tanácsa


Rettkes AttilaVélhetően öt olyan hely van az MDF által a választási együttműködés keretében felajánlott listákon, amelyek jó esélyt kínálnak a parlamentbe való bejutásra. Nem konkrét listás helyekről, hanem csak egyfajta úgynevezett erősorrendről döntött az SZDSZ országos tanácsa (ot) és fővárosi választmánya.


Retkes Attila pártelnök az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: a szabad demokraták választási operatív testülete pénteken arra a megállapításra jutott, hogy vélhetően öt olyan hely van az MDF által a választási együttműködés keretében felajánlott országos és budapesti listás pozíciók között, amelyek jó esélyt kínálnak a parlamentbe való bejutásra. Éppen ezért egy öt névből álló, zárt listát juttattak el a két testülethez, amelyet a fővárosi választmány 29-7, az országos tanács 36-9 aránnyal szavazott meg. A párt ezekre a helyekre a következő sorrendben delegál embereket: Retkes Attila pártelnök, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, Skaliczki Andrea ot-elnök, Szentkuti Károly Győr-Sopron-Moson megyei elnök és Iván János, a párt XXII. kerületi képviselőjelöltje. Utóbbi azért került a listára, mert ő volt az ajánlószelvények gyűjtésekor a legsikeresebb képviselőjelöltjük.


Retkes szerint egyelőre nem lehet megmondani, hogy melyik listán nagyobb a bejutási lehetőségük a jelöltjeiknek. Az MTI úgy tudja, hogy az SZDSZ ügyvivő testülete majd később határoz arról, hogy ki melyik listára kerüljön.
Retkes Attila kijelentette: az SZDSZ megnyugvással vette tudomásul, hogy a Magyar Demokrata Fórummal megkötött együttműködés beváltotta a reményeket. Szavai szerint ez a szövetség alternatívát tud kínálni a konzervatív és a liberális szavazók számára a Fidesz és a Jobbik jobboldali és az MSZP sikertelen kormányzás utáni populista politikájával szemben. Megítélésük szerint öt százalék feletti a támogatottságuk. A pártelnök hozzátette, a következő három hét nagyon intenzív kampányról, Bokros Lajosról és programjáról, a liberális és konzervatív értékekről fog szólni. Kérdésre válaszolva azt mondta, annyi beleszólása volt a lista kialakításába, mint a választási operatív testület bármely más tagjának.


Az SZDSZ kecskeméti szervezetének önfeloszlatásáról közölte, hogy sajnálattal vette tudomásul. Az SZDSZ nem került messze a liberalizmustól - fejtegette -, habár nem a korábbi szociálliberális, hanem a nemzeti és polgári liberális vonalat követik, és a választások után a párt teljes szervezeti megújítására készülnek.

2010-03-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite