2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeÉrvénytelen a közterületek elnevezéséről szóló népszavazás Nógrád megyében

Érvénytelen a közterületek elnevezéséről szóló népszavazás Tolmácson


Érvénytelennek bizonyult a Nógrád megyei Tolmács községben vasárnap tartott népszavazás arról, hogy maradjon-e öt közterület új, a képviselő-testület által megváltoztatott neve.

szavazás


A helyi választási iroda tájékoztatása szerint a részvétel nem érte el az érvényességhez szükséges arányt. A 632 választásra jogosult közül 200-an voksoltak, ám legalább 317 polgárnak kellett volna szavaznia. Egyébként valamennyi voks érvényes volt. A részvevők közül 194-en szavaztak igennel arra a kérdésre, hogy a község képviselő-testülete által tavaly áprilisában adott új közterületnevek helyett térjenek vissza a régiekhez.


A testület annak idején egyhangúlag, négy igen szavazattal döntött úgy, hogy öt közterület elnevezését - a falu történelmét és hagyományait figyelembe véve - megváltoztatja. Eszerint az Alkotmány utca Sziluska utca, a Csokonai út Zarándok út, a Szépvölgyi utca Füvellő utca, a Tolmácsi út Szent Lőrinc út, a Béke tér pedig Kovács Géza tér lett.


Azok a helyi lakosok, akik nem értettek egyet a nevek megváltoztatásával, aláírásgyűjtésbe kezdtek. Tavaly augusztusban összegyűlt a szükséges számú érvényes aláírás, így a képviselő-testület kiírta a népszavazást.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2014-02-03

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite