2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeSalgótarján - Ételosztás a rászorulóknak a tél végéig

Salgótarján - Ételosztás a rászorulóknak a tél végéig


Naponta több száz adag meleg ételt osztanak ki Salgótarjánban a téli hónapokban. A városi önkormányzat a Baptista Szeretetszolgálattal közösen egészen február végéig négy különböző helyszínen tud napi egy tál ételt biztosítani a rászorulóknak. Az egyes helyszíneken hétköznapokon rendszeres időpontokban történik az ételosztás: a Forgách Antal telepen 12 órától, Baglyasalján és Gorkij lakótelepen 13 órától, az Acélgyári úton 14 órától.

salgotarjangarzon

Fekete Zsolt a napokban felkereste az életosztás helyszíneit és mind az ételosztásban résztvevőkkel, mind a segítséget igénylőkkel beszélt. A polgármester a városi televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy sajnos sokan szorulnak segítségre, ezért az önkormányzat szívesen állt a Baptista Szeretetszolgálat mellé a karitatív akció megvalósításában. A visszajelzések kedvezőek, a rendelkezésre álló étel mennyisége és minősége is megfelelő és ez sok embernek jelent valódi segítséget.

A polgármester elmondta, hogy az önkormányzat a karácsonyi ünnepek során más segítő és civil szervezetekkel közösen is szervez jótékonysági akciókat. Az életosztások mellett tartós élelmiszerekkel és ruhaneműkkel is próbálnak enyhíteni a segítségre szorulók problémáin.



Forrás: Salgotarjan.hu


2017-12-05

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite