2018. november 13., kedd - Szilvia
Keresés a tartalomban
ItthonÉtkezési bizottságot alakít az önkormányzat

Étkezési bizottságot alakít a kispesti önkormányzat

Az_igazsag_jar_Onnek_ezo

hirdetés


Étkezési bizottságot alakít a kispesti önkormányzat a kerületi közétkeztetés javítása érdekében.

etkeztetes

képünk illusztráció

A kerület arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szülői panaszok nyomán indított belső vizsgálatok eredményeként közösen lépnek fel a szolgáltató céggel a közétkeztetés helyzetének megváltoztatására. Az önkormányzat szigorítja a működtetésében lévő tálalókonyhák kiszolgálási rendjét, így egyebek mellett új moslékkezelési szabályzatot vezet be, valamint továbbra is szigorúan ellenőrzi az egészségügyi ajánlásokat és az ételek tárolására, kiszolgálására, adagolására vonatkozó szabályok betartását.

Az önkormányzat által delegált ellenőrökből, az intézményvezetőkből, dietetikus szakértőkből és a szülői munkaközösségek vezetőiből álló étkezési bizottság felülvizsgálja az intézményekben kínált menüsorokat, és ellenőrzéseket tart a tálaló- és főzőkonyhákban. Ebben a munkában a szolgáltató Pensio 17 Kft. is részt vesz, amely azt vállalta, hogy még ebben az évben megkezdi az önkormányzati tulajdonú, jelenleg zárva tartó főzőkonyháinak felújítását. A társaság mintegy 200 millió forint értékű fejlesztést valósít meg.

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

 

2013-01-27

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite