2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
BulvárEurovíziós Dalfesztivál - Kiírták A Dal pályázatát

Eurovíziós Dalfesztivál - Kiírták A Dal pályázatát


Az idén is pályázaton keresik azt a dalt, amelyik Magyarországot képviseli 2014-ben Európa legnagyobb zenei versenyén, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A jelentkezők pályaműveikkel december 1-ig nevezhetnek.

euroviziodal


A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtökön hozta nyilvánosságra az idei pályázati feltételeket. Újdonság, hogy idén a magyar nyelvű dalszövegek mellett angolul, valamint a Magyarország területén élő kisebbségek nyelvén írt pályaműveket is vár a zsűri, azonban minden dalhoz csatolni kell magyar nyelvű szöveget is - közölte az MTVA sajtóirodája az MTI-vel.


"A Dal című, immár harmadik alkalommal képernyőre kerülő dalválasztó show legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi magyar dalok szülessenek, amelyek közül a szakmai zsűri és a nézők közösen választják ki az egész országot képviselő művet. A Dal című többfordulós élő showműsor előző két szériájának sikere megmutatta, hogy kevésbé ismert együttesek, előadók és szerzők is országosan ismertté válhatnak, és esélyt kaphatnak a nemzetközi megmérettetésre" - olvasható az összegzésben.


Az Eurovíziós Dalfesztivál évente több mint 100 millió nézőt vonz. A viadalt jövőre május 6. és 10. között Koppenhágában rendezik. Az immár 59. verseny elődöntőit és döntőjét az M1 élőben közvetíti a dán fővárosból. Magyarországot az idei malmői Eurovíziós Dalfesztiválon ByeAlex képviselte és az előkelő 10. helyen végzett Kedvesem című dalával.


Az új versenyre jelentkezők pályaműveikkel december 1-ig nevezhetnek az Magyar Televízió Zrt. (MTV) és az MTVA pályázati felhívására. A határidőig beérkezett, a feltételeknek megfelelő versenydalok közül az előzsűri választja ki azokat, amelyek az élőben sugárzott nemzeti elődöntőkön versenyezhetnek.


A pályázati feltételek között szerepel, hogy a benevezett szám (dalszöveg és zene) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba és nem hangozhatott el nyilvános előadás keretében 2013. szeptember 1. előtt. A dal maximális időtartama három perc lehet, az Eurovíziós Dalfesztiválon résztvevő művészeknek 2014 májusáig, az első koppenhágai elődöntőig be kell tölteniük 16. életévüket.


A résztvevő műsorszolgáltatók (Magyarországon az MTV, valamint médiaszolgáltatója, az MTVA) dönthetik el, hogy előadóművészük az Eurovíziós Dalfesztivál koppenhágai döntőjében milyen nyelven énekel. A színpadon az előadás kizárólag félplaybackben történhet, tehát csak az énekhang élő, a zenei kíséret minden esetben felvételről szól. Hangszerek csak díszletként használhatók, nem szólhatnak élőben.


A pályázati űrlapot a http://www.adal2014.hu/jelentkezz honlapról lehet letölteni. A pályázatok beérkezési határideje 2013. december 1., vasárnap éjfél. A pályázatokat a következő címre várják: Eurovíziós Dalfesztivál, MTVA, 1037 Budapest, Kunigunda útja 64.


Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki Jeney Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban. Eddig 26 ország győzött az Eurovíziós Dalfesztiválok történetében, a legtöbb győzelem - hét - az íreké. A dalfesztivál eddigi győztesei között számos akkori vagy későbbi világsztár volt, köztük az olasz Gigliola Cinquetti (1964), a luxemburgi France Gall (1965), az osztrák Udo Jürgens (1966), a brit Lulu (1969), a svéd ABBA (1974), az ír Johnny Logan (1980, 1987), svájci színekben a kanadai Céline Dion (1988), az olasz Toto Cutugno (1990) vagy a brit Katrina and the Waves (1997).

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

2013-10-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite