2018. november 12., hétfő - Jónás, Renátó
Keresés a tartalomban
SportÉv végétől „visszakapja” a NOB-ban a tisztségét Schmitt Pál

Schmitt: a szervezők hibáztak, de a NOB is felelős a "himnuszügyben"


Schmitt Pál szerint a "himnuszügyben" a londoni olimpia szervezőbizottsága hibázott, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is felelős a történtekért. A korábbi államfő, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke az InfoRádió Aréna című, csütörtökön elhangzott műsorában arról is beszélt, hogy plágiumügye után az év vége felé "visszaáll a rend", és folytatja munkáját a NOB-ban.

Schmitt Pál 001


A londoni nyári játékokon a magyar olimpiai csapat első aranyérmét a kardvívó Szilágyi Áron szerezte múlt vasárnap, de az átadás után nem a magyar himnusz megfelelő, hivatalos változata hangzott el. Emiatt a MOB kérte a himnusz lejátszott verziójának lecserélését.


Schmitt Pál a csütörtöki rádióműsorban azt mondta, szerinte a londoni szervezőbizottság hibázott, mert a magyar himnusz minden olimpián elhangzik, így lehet tudni, melyik a hivatalos változat. Ugyanakkor a NOB is felelős, mert nincs egy olyan adatbázis, amelyben az induló államok himnuszai szerepelnek, és amelyeket az országok jóváhagytak az olimpia előtt - tette hozzá.

A NOB-ban betöltött tisztségével kapcsolatban a volt államfő közölte, megállapodott Jacques Rogge elnökkel abban, hogy arra az időre, amíg nem zárul le a doktori címének visszavonásával kapcsolatos jogi eljárás, felfüggeszti tevékenységét a nemzetközi szervezetben. Hozzátette, hogy az év vége felé minden visszaáll, és "visszakapja" az általa korábban vezetett bizottságot is. Ebbe az időszakba beleesett az olimpia is, amit - mint mondta - nagyon sajnál, de ezt fegyelmezetten tudomásul vette, és az edzőkkel, sportolókkal tartja a kapcsolatot.

A sportfinanszírozásról szólva megjegyezte, hogy a társasági nyereségadó sportszervezetekhez való utalásának lehetőségét (tao) ki kell terjeszteni, és ki kell emelni olyan egyéni sportágakat, amelyek sikeresek és jól népszerűsíthetők. Ilyennek nevezte az úszást, az atlétikát és a vívást is. E sportágak között a befolyó bevételeket valamilyen vezérelv alapján kell elosztani - mondta Schmitt Pál.

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

 

2012-08-02

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite