2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
ItthonFagyálló okozta mérgezés és haláleset miatt nyomoznak

Fagyálló okozta mérgezés és haláleset miatt nyomoznak Pest megyében


Emberölés megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség egy mérgezési ügyében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Rendőr autó002


Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: október 29-én érkezett bejelentés arról, hogy Vácszentlászlóról több fiatal kórházba került mérgezés gyanújával. Az elsődleges szakértői vélemény szerint mindannyian fagyállót ittak, és attól lettek rosszul.


Egyikük állapota már a kórházba kerüléskor is életveszélyes volt. A 30 éves férfi vasárnap elhunyt.
A PMRFK bűnügyi osztálya toxikológus bevonásával arra keresi a választ, hogy pontosan milyen, és mennyi folyadékot ittak a fiatalok. Azt is ki akarják deríteni, hogyan jutottak hozzá a fagyállót tartalmazó italhoz.


A rendőrség elrendelte az elhunyt soron kívüli boncolását - tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

2013-11-04

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite