2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
ProgramajánlóFegyház és börtönlátogatás, üvegyári éjszakai műszak Nógrád megyében

Múzeumok éjszakája - Fegyház és börtönlátogatás, üvegyári éjszakai műszak Nógrád megyében


Balassagyarmaton a Fegyház és Börtönbe, Salgótarjánban egy üveggyár éjszakai műszakjára látogathatnak el az érdeklődők június 22-én a Múzeumok éjszakája programjain.

balassagyarmati börtönkápolna001

A Balassagyarmati Börtön és Fegyház és a Nógrád Megyei Levéltár közös rendezvényén félóránként, rabszállító járművel juthatnak be az érdeklődők a büntetés-végrehajtási intézetbe. Megnézhetnek egy a börtön építésének korát (az 1845-ös évet) idéző cellát, és az erre az alkalomra felállított akasztófát. A negyedik emeleti börtönkápolnában a 40 évvel ezelőtti túszejtésről, a börtön építéséről, a kápolna felújításáról hallgathatnak meg előadásokat, az épületben közlekedve pedig láthatják a fogvatartottak mindennapi életterét is.

A harmadik helyszín a puritán berendezésével az élet utolsó napjait idéző siralomzárka, a sötét és nyirkos börtönpince lesz. Itt rendezték be az 1950-es éveket idéző kiállítást is.

Az intézet sétaudvarán börtöntetkót lehet készíttetni, és fotókat kalodában, rabruhában és zárkaágyon, majd a látogatók megkapják a börtön elhagyásához nélkülözhetetlen szabaduló igazolást.

A program a Megyeháza nagytermében folytatódik, ahol a börtön Mesekör előadását mutatják be, Igazmondó Laci történetét. A mesejátékot a csoport fogvatartott tagjai írták, és ők szerezték a zenéjét is.

Salgótarjánban az "Egy éjszakás kaland..." programjaiban a salgótarjáni öblösüggyár 120 évét összefoglaló időszaki kiállítást nyitják meg a Dornyay Béla Múzeumban, és a Riasztástól riasztásig című kiállításhoz kapcsolódóan éjfélig zajlik a múzeum előtt a tűzoltó- és katasztrófavédelmi bemutató, valamint a Karancs Speciális Mentőegyesület kutyás bemutatója.

Eközben Legyél te is kortárs művész címmel, a 32. Salgótarjáni Tavaszi Fesztiválhoz kapcsolódó gyermekfoglalkozás és rajzolási lehetőség várja a kisebbeket a múzeumban. Meggyújtják a Szentiván-éji tüzet is, ekkor meglepetés vendégekre számíthatnak a résztvevők.

Salgótarjánban közösen szervezi a "Tarján retro"-t a Nógrád Megyei Levéltár és a Talent Alternatív Művészeti Klub. A levéltárban zajlik A völgyváros ifjúsága a Kádár-korban című program, a '60-as évek művészeti életéről, az Acélgyári Kultúrházról, a város rendszerváltás előtti sportjáról, és a korabeli híradókban való megjelenéséről tartanak előadásokat. Kiállításokon is megelevenedik a nógrádi megyeszékhely régi sportélete, a korabeli fiatalok életét fotók, iratok, tárgyak segítségével idézik fel. A hangulatról a terényi orsós magnó múzeum gondoskodik.

A Talent Klubban zenés beszélgetés lesz a Fanyúl, a Saigon, a Front, a Dexion együttesek tagjaival, valamint a legendás Nyomda-klub tagjaival. Itt zsíroskenyér-partyval is várják az érdeklődőket.

Szécsényben a Kubinyi Ferenc Múzeumban a Lángoló Leguánok műsorát nézhetik meg a felnőttek, a csoport a gyerekeknek játszóházat szervez. Veterán autók és motorok bemutatója lesz a múzeum előtt, az Iglice együttes táncgálával mutatkozik be, koncertet ad a Latte Maffiato. Élőzene lesz a Fenyves Bandával, a tábortűz mellett gitárzene szól. Az éjféli zárás előtt másfél óráig rendhagyó tárlatvezetésen vehetnek részt a látogatók.


Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

 

2013-06-16

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite