2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
ItthonFelgyújtotta idős rokonát egy férfi, az idős nő meghalt

Felgyújtotta idős rokonát egy férfi, az idős nő meghalt


Bántalmazta idős rokonát, meggyújtotta mellette az ágyneműt, majd magára hagyta egy férfi Kerepesen. A 78 éves asszony füstmérgezésben meghalt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

tuzoltok02

Képünk illusztráció!


Beluzsárné Belicza Andrea a december 31-én történt bűncselekményről elmondta, adataik szerint az 52 éves kerepesi lakos délután két óra körül átment a szomszédjában lakó távoli rokonához, és szóváltás után bántalmazta. Amikor az idős asszony elvesztette eszméletét, a férfi a konyhai kályhából parazsat vitt a szobába, és meggyújtotta a földön fekvő asszony körül az ágyneműt. Végül bezárta a ház ajtaját, magára hagyva a tehetetlen sértettet, aki az igazságügyi orvos szakértő elsődleges véleménye szerint füstmérgezésben halt meg - ismertette a szóvivő.


A rendőrök azonosították, majd január 2-án gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki elismerte, de semmivel sem indokolta tettét. A gyanúsított ellen halált okozó testi sértés miatt eljárás indult, és kezdeményezték előzetes letartóztatását - közölte Beluzsárné Belicza Andrea.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2014-01-03

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite