2018. december 16., - Etelka
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeFelvételt hirdet a Snétberger Zenei Tehetség Központ

Felvételt hirdet a Snétberger Zenei Tehetség Központ


Idén is felvételt hirdet a Snétberger Zenei Tehetség Központ nyáron induló ingyenes zenei kurzusára. A meghallgatások február közepén kezdődnek - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.

Snétberger Ferenc 01


A júniusban induló kurzusra február 14. és március 7. között tartanak meghallgatásokat Salgótarjánban, Miskolcon, Kecskeméten, Szegeden, Kaposváron, Nyíregyházán, Budapesten és Felsőörsön. Mint írják, a Snétberger Zenei Tehetség Központ célja, hogy minél több hátrányos helyzetű, tehetséges roma diák kerüljön be a képzéseire, és kapjon ezzel lehetőséget a továbbtanulásra, zenei karrierje beindítására.


A képzésre olyan 12 és 18 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik gitáron (klasszikus, dzsessz), basszusgitáron, bőgőn, csellón, hegedűn, brácsán, cimbalmon, zongorán, ütős (dob, percussion, darbuka) vagy fúvós (klarinét, trombita, szaxofon, fuvola) hangszeren játszanak, nyitottak a dzsesszre, a világzenére és klasszikus zenére is. A meghallgatásokra február 10-ig, a www.snetbergerkozpont.hu-n található űrlap kitöltésével, e-mailben vagy levélben lehet jelentkezni. A meghallgatások pontos helyszínei és időpontjai szintén megtalálhatóak az intézmény honlapján.


Az országos meghallgatásokon kiválasztott legjobb 60 diák idén nyártól kezdve évi 12 héten keresztül teljesen ingyen tanulhat a Balaton-felvidéki Felsőörsön, bentlakásos formában. A képzés keretében a zenei és művészeti órák mellett angol nyelvet, számítógépes és munkavállalással kapcsolatos ismereteket, valamint roma kultúrismeretet is tanítanak.


A 2011-ben megnyílt intézmény tanárai között olyan neves magyar művészek vannak, mint Snétberger Ferenc, László Attila, Lukács Miklós, Farkas Rózsa, Oláh Tzumó Árpád, Lamm Dávid, Rozsnyói Péter, Barcza Horváth József, ifj. Balázs János, Lakatos György, a nemzetközi vendégelőadók között pedig megtalálható Paolo Vinaccia, Tony Lakatos és Roby Lakatos is.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2015-01-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite