2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
NagyvilágFerenc pápa igazságot, békét és hitet sürgetett a világban az újévi szentmisén

Ferenc pápa igazságot, békét és hitet sürgetett a világban az újévi szentmisén

 

Az egyház küldetéséről beszélt Ferenc pápa szerdán, az év első szentmiséjén a római Szent Péter-bazilikában.

ferenc pĂĄpa


Szűz Mária istenanyaságának ünnepén a katolikus egyházfő Jézus és "mindannyiunk édesanyjának" oltalmába ajánlotta a világot, amely - ahogy a pápa homíliájában fogalmazott - mindenekelőtt "igazságra, békére és Istenre éhezik és szomjazik".


A hívőkkel teli Szent Péter-bazilikában az egyházfő felidézte az 5. században tartott efezusi zsinatot, mely kihirdette Mária istenanyaságát. Ferenc pápa arra emlékeztetett, hogy ezt követően épült a római Santa Maria Maggiore-bazilika, a nyugati világ első Mária-kegyhelye, ahova pápává választása óta az egyházfő is gyakran jár imádkozni.


Mária kezdettől fogva kíséri az egyház útját, nehézségek és homály közepette is, amikor a hitet fenyegetés éri - mondta Ferenc pápa. Hangsúlyozta, hogy miközben a tanítványok hitét bizonytalanság rendítette meg, Szűz Mária hite rendíthetetlen maradt. Ferenc pápa arra biztatta egyházát, hogy a Mária sugallta örömteli misszióval végezze szolgálatát "jókat és rosszakat egyaránt szeretve".


Homíliája végén Ferenc pápa arra kérte a hívőket, háromszor ismételjék meg azt, hogy Mária Isten anyja - ahogyan egykor az efezusi hívők is tették. A szentmisén három kisfiú járult az oltárhoz napkeleti bölcsnek öltözve: a három apró király többek között tömjént adott át a misét bemutató pápának.


Az egyház január elsején ünnepli a béke világnapját - az idén immár 47. alkalommal. A Vatikán már december első felében nyilvánosságra hozta Ferenc pápa erre a napra írt, A testvériség a béke alapja és útja című üzenetét. A Szent Egyed közösség tagjai szerdán a világ 78 országában, 700 városban tartottak békemenetet. A menet célállomása Rómában a Szent Péter tér volt.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2014-01-01

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite