2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonFidesz: egyértelmű siker az iskoláztatási támogatás bevezetése

Fidesz: egyértelmű siker az iskoláztatási támogatás bevezetése


A Fidesz egyértelmű sikerként értékeli az iskoláztatási támogatás bevezetését, amely a kormánypárt szerint jelentősen csökkentette az igazolatlan iskolai hiányzások arányát a szegényebb régiókban.

Selmeczi Gabriella003


Erről Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője beszélt a képviselőtársával, Czunyiné Bertalan Judittal tartott szombati budapesti sajtótájékoztatón. A szóvivő kifejtette: céljuk, hogy minden iskolás gyermek rendben járjon iskolába, különösen a hátrányos helyzetű térségekben, hogy az ott élő fiatalok szakképzést szerezve javítani tudjanak életkörülményeiken. Mint mondta, a Fidesz ezért választási ígéretét betartva bevezette az iskoláztatási támogatást kormányra kerülése után.

Selmeczi Gabriella szerint ezen lépés hatására az előző tanévhez képest 23 ezerrel csökkent az igazolatlanul hiányzó diákok aránya a 2010/2011-ben. Czunyiné Bertalan Judit emlékeztetett, hogy 2012-ben szigorodtak az iskoláztatási támogatás folyósítására vonatkozó szabályok, mivel a tavalyi évtől már szüneteltethetővé is vált a kezdetben csak felfüggeszthető iskoláztatási támogatás.

Ez azt jelenti, hogy míg korábban minden esetben egy számlán gyűjtötték a felfüggesztett támogatást, amelyet később a tankötelezettség teljesítésekor egy eseti gondnok bevonásával folyósítottak a szülőknek, addig most kirívó esetekben végleg megvonhatják a támogatást - fejtette ki Czunyiné Bertalan Judit, aki szerint mindez kedvezően hatott a gyermekek iskolalátogatási, illetve a szülő iskoláztatási kötelezettségére.


Példaként említette, hogy tavaly novemberben 28 ezerről 18 ezerre csökkent az ötven óránál többet hiányzó diákok száma, és az évismétlésre szorulók, vagyis a több mint 250 órát hiányzók is ötezerrel kevesebben lettek.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-01-05

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite