2018. november 17., szombat - Hortenzia, Gergő
Keresés a tartalomban
ItthonFidesz: egyesületek eddig sem indulhattak a parlamenti választáson

Fidesz: egyesületek eddig sem indulhattak a parlamenti választáson


Egyesületek eddig sem indulhattak az országgyűlési választásokon, és ezt ezután sem tehetik meg - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az alkotmányügyi bizottságnak a választási eljárási törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványával kapcsolatban.

Selmeczi Gabriella003


Az előterjesztéssel - mint azt a fideszes Papcsák Ferenc a testület kedd esti ülésén közölte - változatlanul hagyják azt az eddigi gyakorlatot, hogy az önkormányzati választás kivételével csak pártok indulhatnak a voksolásokon. A kormánypárti politikus visszautasította, hogy a módosítás összefüggésben állna azzal, hogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök a napokban egyesületet alapított Haza és Haladás néven.


Selmeczi Gabriella szerdai tájékoztatóján azt mondta: az alkotmányügyi bizottság keddi első, délelőtti tanácskozásán az MSZP szándékosan valótlanul állította, hogy a Fidesz kizárná az egyesületeket a választásokból. 1990 óta csak pártok indulhatnak az országgyűlési választásokon, és ez ezután is így lesz, vagyis minden marad a régiben - magyarázta a szóvivő.


Kifejtette: minden párt egyben egyesület is, de ez fordítva nem igaz, vagyis nem minden egyesület párt. Ha egy bejegyzett egyesület indulni akar az országgyűlési választáson - folytatta -, akkor annyi a teendője, hogy bejelenti, a jövőben pártként kíván működni, vállalva ezzel az utóbbiakra vonatkozó szigorúbb gazdálkodási előírásokat.


"Lehet, hogy azért van ekkora purparlé ebből az egész ügyből, mert van olyan egyesület, amely nem szeretné, hogy jobban belelássanak a gazdálkodásába, és esetleg megtudják, hogy külföldről is kapnak támogatást?" - tette fel a kérdést Selmeczi Gabriella, hozzátéve: ha Bajnai Gordon a Haza és Haladás jelöltjeként szeretne elindulni az országgyűlési választáson, egy dolguk van, a Haza és Haladásnak nyilatkoznia kell arról, hogy a jövőben pártként kíván működni.


A Fidesz szóvivője említést tett arról is, hogy az alkotmányügyi bizottság kedd esti ülésén a szocialista Bárándy Gergely "bunkónak" nevezte a fideszes Szakács Imrét. Ezzel kapcsolatban Selmeczi Gabriella arra kérte az ellenzéket, próbálja meg betartani a politikai kultúra íratlan szabályait.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

A témához kapcsolódó cikkeink:

Fideszes módosító javaslat: Bajnaiék nem indulhatnának a választásokon>>>

 

2012-10-31

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite